licit;rezidencia;Novák Katalin;

Nem akadt senki, aki 28 milliárdért lecsapott volna a köztársasági elnöki rezidenciára

Meglehetősen rövid volt a határidő a döntésre.

Nem kelt el a Béla király úti köztársasági elnöki rezidencia, amit tavaly december 30-án szokatlanul rövid határidőkkel, 28,36 milliárd forintért hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) - írja a Telex.

A lap szerint ugyanis mindössze 9 nap alatt, azaz január 8-áig kellett volna előálljon egy milliárdos, hogy az árverési biztosítékot, azaz a liciten való részvételért elkért 7 milliárd forintos beugrót kifizeti. A licit két nappal később, január 10-én reggel 8 órakor elindult, majd január 13-án 21 órakor le is zárták, a nyilvánosan elérhető licitnapló szerint sikertelenül, azaz nem jelentkezett senki, hogy megvenné a méregdrága ingatlant.

Az MNV a lap megkeresésére azt írta, csak akkor tehetnek ajánlatot az árverés résztvevői, ha befizették a biztosítékot, ha pedig a licitnapló nyomtatható nézetében nem szerepel tartalom, az azt jelenti, hogy nem érkezett ajánlat. Egyelőre tehát nem világos, mi lesz a sorsa annak a köztársasági elnöki rezidenciának, amelyben Novák Katalin, a kegyelmi boztányba belebukó volt köztársasági elnök lakott 2024 nyaráig.

A lap ingatlanpiaci forrásai szerint egy ekkora pénzt igénylő licitnél alaphangon másfél-két hónapra lenne szükség ahhoz, hogy megfelelően előkészítsék, más, az MNV által bonyolított liciteknél akár két hónapot is szoktak kapni az érdeklődők a felkészülésre.

A Tisza Párt által megosztott beszámoló szerint a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója előadásában „bemutatta a fiatalkorú elkövetőkkel kapcsolatos saját szemléletét, illetve különösen érdekes tapasztalatait”.