Az egyre radikálisabb hatósági fellépések ellenére továbbra is ezrek tüntetnek Iránban a teokratikus teheráni rezsim ellen. Ali Hámenei ajatollahra, Irán legfelsőbb vezetőjére. Egy amerikai-iráni civil szervezet, a Human Rights Activists News Agency közlése szerint a halálos áldozatok száma legkevesebb 538-nál jár, 490 tüntető mellett a biztonsági erők 48 tagja vesztette életét. Jelenleg 10 600 ember van letartóztatásban – derül ki az AP hírügynökség összefoglalójából
Az iráni hatóságok csütörtökön rendelték el az internet lekapcsolását, ennek ellenére szivárgó videófelvételek azt mutatják, hogy továbbra is ezrek tüntetnek Teherán utcáin. Az egyik videófelvétel szerint szombaton késő este az iráni főváros egyik északi kerületében törtek ki újabb zavargások, ennek tanúsága szerint a demonstrálók pirotechnikai eszközt is bevetve az 1979-es iszlám forradalom idején megbuktatott Pahlavi-dinasztia uralkodóit éltetik. Az Irán északkeleti részén található Meshed szintén lángba borult, az amerikai székhelyű Human Rights Activists News Agency vasárnap kora reggeli jelentése már összesen több mint 570 demonstrációt számolt össze szerte Iránban, mind a 31 tartományában.
A teheráni rezsim a hatalom az Egyesült Államokat vádolja az indulatok szításával, Donald Trump ugyanis többször is azzal fenyegetőzött, hogy beavatkozik, ha a karhatalom erőszakkal lép fel a tüntetőkkel szemben. Az amerikai elnök a legutóbb szombaton emlegetett egy lehetséges beavatkozást saját közösségi oldalán, a Truth Socialön, amire Mohammad Bagher Kalibaf, az iráni parlament elnöke úgy reagált, hogy az Egyesült Államok és Izrael „legitim célpontok lesz”, ha Donald Trump beváltja a fenyegetését és megtámadja az országot. Közben az iráni parlamenti képviselők „halál Amerikára!” felkiáltással üzentek az amerikai vezetőnek.
Az iráni hadsereg közölte, fellép a tüntetők ellen a stratégiai infrastruktúra és a közvagyon védelmébenKözben az ország főügyésze, Mohammad Mahvadi Azad már halálbüntetéssel fenyegette meg a tüntetőket, Reza Pahlavi, Irán elűzött sahjának száműzetésben élő fia pedig arra buzdította az embereket, hogy továbbra is vonuljanak utcára és vegyék át az irányítást a városok felett.
A The Guardian felhívja a figyelmet, hogy az internet és a mobilhálózatok lekapcsolása miatt a nemzetközi média nehezen tudja megbecsülni a tüntetések pontos méretét, de bizonyosan az elmúlt évek legnagyobbjai Iránban, nagy kihívást jelentenek a hatalomnak. Egyes esetekben az aktivisták a Starlink műholdrendszeren keresztül meg tudják kerülni a blokádot, az így közzétett videófelvételek durva zavargásokról és ugyancsak durva rendőrségi intézkedésekről tanúskodnak. Egy teheráni tüntető forradalmat emlegetett, elmondása szerint több száz holttestet láttak már a városban. A The Guardian megjegyzi, hogy ezeket az állításokat független forrásból nem tudják ellenőrizni, miképp az emberi jogi aktivisták is arra panaszkodnak, hogy nehéz ellenőrizni a bejelentett emberi jogi jogsértéseket. Mindemellett úgy vélik, hogy a rendőri brutalitásra vonatkozó állítások összhangban vannak a tanúvallomásokkal.
A tüntetések december 28-án robbantak ki Iránban a romló gazdasági helyzet miatt. Elemzők szerint a tavalyi 12 napos, Izrael elleni háború - amelybe az Egyesült Államok szintén beavatkozott - nyomán az ország meglehetősen sebezhetővé vált. Az iráni hatóságok retorikája ennek megfelelően az, hogy a tüntetők közé izraeli, illetve amerikai szabotőrök épültek be, az iráni hadsereg pedig közölte, hogy meghiúsítja „az ellenség terveit”, é figyelmeztetett, hogy az ország biztonságának veszélyeztetése a határ. Az iráni kormány állítása szerint különbséget tesznek azok között, akik gazdasági sérelmeik miatt vonultak utcára, valamint „az Irán destabilizálására törekvő, külföldi hatalmak által támogatott lázadók” között. A közlés szerint előbbiekkel párbeszédet folytatnak, ám emberi jogi csoportok a biztonságiak által a tüntetők ellen irányuló, egyre növekvő általános erőszakról számoltak be.
Újabb tüntetések nyomán épületek, autók lángolnak Iránban, miközben a hatalom letiltotta az internetetRendszerellenes megmozdulássá váltak az iráni tüntetésekAz iráni külügyminiszter közölte, országa nem akar háborúzni, de készen áll arra, hogy visszavágjonNem kizárt, hogy az Egyesült Államok vagy Izrael beavatkozik Iránban, de a teheráni vezetést nem lehet úgy lefejezni, mint a venezuelait vagy a szíriait
