nemzetiségi lista;Ritter Imre;választás 2026;

Jövőre már nem a Fidesszel szavazó képviselő vezeti a német nemzetiségi listát

A lista élére Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő kerül.

A közgyűlés döntése értelmében a lista élére Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő kerül – vette észre a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata erről szóló közlését a Telex. Ez azt jelenti, hogy jövőre már nem a 8 éve teljes jogú képviselőként a parlament ülő Ritter Imre indul a német nemzetiségi lista élén.

A portál felidézi, a választási törvény 2013-as kiegészítése alapján, a kedvezményes kvótával parlamentbe jutható kisebbségek közül 2022-ben – 2018-hoz hasonlóan –, egyedül a német nemzetiségi lista kapott annyi szavazatot, hogy az mandátumot eredményezzen. A lista élén ekkor is az a Ritter Imre állt, aki korábbi Fidesz-tagsága ellenére – vagy éppen amiatt – az elmúlt években minden fontos kérdésben a kormánypártokkal együtt szavazott.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Gallairól azt írta,

„megválasztása egyértelmű jelzése annak, hogy a magyarországi német közösség tudatosan épít a fiatal, felkészült, a közéletben már bizonyított nemzetiségi szakemberekre”.

A bejegyzés kiemeli, az új listavezető hosszú ideje dolgozik a magyarországi németekért, így személye egyaránt jelenti a folytonosságot és az új lendületet.

A közgyűlés megköszönte Ritter Imre munkáját, aki 12 éven át látta el a magyarországi német közösség képviseletét az Országgyűlésben – egy parlamenti cikluson át szószólóként, az utóbbi kettőben pedig teljes jogú képviselőként. Ritter munkája megerősítette a magyarországi német közösség parlamenti reprezentációját, jelentős szerepet vállalt a nemzetiségi támogatások fejlesztésében, következetesen kiállt a nemzetiségi jogok érvényesítéséért – áll a bejegyzésben.

Ritter Imrével 2018-ban interjút készítettünk, akkor többek közt úgy fogalmazott: – Számomra sosem okozott problémát, hogy pártoktól független döntéseket hozzak. Mindenkivel igyekeztem szakmailag és emberileg is korrekt kapcsolatot kialakítani. Annak az állításnak, hogy a német nemzetiségi mandátum révén a Fidesznek eggyel több képviselője van a parlamentben, semmilyen alapja nincs. Nem a Fidesz, hanem a német nemzetiség képviselője vagyok.

Kiderült, hogy a Digitális Polgári Körökben is vannak viták, vagyis bocsánat, nem, jobbító célú felvetések. MAGA-sapkában simán be lehetett menni, AfD-zászlóval nem. Riport.