Akadnak olyan vélemények is, hogy udvaroncai (kormányának egyes tagjai, a statisztikákat készítő felkent hivatalnokok) Orbán Viktort a valóságot megszépítő adatokkal igyekeztek traktálni, ennek azonban kicsiny a valószínűsége. Viszont a közgazdaság rejtelmeiben politikai pályafutása során csak felületesen eligazodni tudó miniszterelnök, egyfajta öngerjesztő jóslatként valóban hitt abban, hogy ha a mindenkori jelen számai hagynak is némi kívánnivalót maguk után, a közeljövő fényesebbre sikeredhet. Természetesen az ő irányításával. Elvégre egy senkitől és semmitől nem függő, mégsem semleges, az ellenszélben is vitorlázni képes, közepesen fejlett Magyarország, a maga munkaalapú társadalmával ezt is meg tudja cselekedni. Az ingatag makrogazdasági fundamentumok dacára képes repülőrajttal korrigálni a hiányosságokat.
Ha nem az akaratkultusz bajnokaként tetszelgő Orbán Viktorról lenne szó, akkor azt is mondhatnánk, hogy a makacs tények ismeretében, valahol 2025 nyarának derekán világossá vált számára is, hogy ez a jövőkép menthetetlenül megbukott. A kényszerszülte helyzetet többnyire az aktuális miniszter hibáztatásával, esetünkben Nagy Márton felelőssé tételével szokták megoldani. Azonban a vészesen közelgő választások miatt, ahol az akkor már több, mint másfél évtizede regnáló rendszer elbukása sem kizárt ezt már nem teheti meg. Így amatőr történészként, a Himnusz - "a balsors, akit régen tép" - szellemében, ATV-interjújában úgy vélte, hogy „az első világháború óta Magyarország mindig bajban van, aki ezt nem tudja, nem ismeri a magyar történelmet.” A gazdaság siralmas állapotának okozója - olvasata szerint -, nem az elhibázott stratégia, a korrupció, a jogállamiság megcsúfolása, hanem mindennek eredője: a baj. Az, amelyből az amerikai nagybácsi, vagyis Trump elnök pénzügyi védőpajzsa (védő kara) kisegíthet. Abban közmegegyezés van, hogy ma még igénybevétele szükségtelen. Az államháztartás stabilitását megrengető nyakló nélküli osztogatás miatt egy mentőöv azonban még elkelhet.