calici vírus;

Calicivírust mutattak ki az egyik tömeges ételmérgezésben megbetegedett gyereknél

Már az első laboreredmény is erre a megállapításra jutott.

Calicivírus jelenlétét és Staphylococcus baktériumot is kimutatott a hatósági vizsgálat az egyik beteg gyereknél, aki a múlt heti tömeges ételmérgezés miatt került kórházba – írja a Magyar Hang.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, Budapest XIII. kerületében több száz gyerek lett rosszul november 6-án, akik közül nyolcvanan a Heim Pál Gyermekkórházban szorultak ellátásra. A feltételezések alapján a hányással-hasmenéssel és kiszáradással járó megbetegedést egy, az angyalföldi önkormányzattal szerződésben álló közétkeztetési cégcsoport egyik főzőkonyhája okozhatta, ahonnan több iskolába és óvodába is kiszállíthatták a problémás ételeket. A fertőzöttek száma eleinte megközelítette az ötszázat, majd később hatszáz fölé emelkedett. Az ügyet kiemelten kezelte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a fővárosi kormányhivatal. Az érintett főzőkonyhában már november 7-én elrendelték a fertőtlenítőszeres nagytakarítást, az üzem működését felfüggesztették, az ott vett mintákat a Nébih soron kívül megvizsgálta, az NNGYK pedig laborba küldte a betegektől származó székletmintákat.

Egy fertőzött kislány édesapja, Szabó Ádám ugyanakkor hiteles laboreredményeket juttatott el a lap szerkesztőségéhez. A lánya szintén kórházba került, az orvosként dolgozó férfi pedig nem várta meg a minták központi elemzését, hanem magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől származó mintából.

Már az első laboreredmény igazolta a calicivírus jelenlétét a mintában, amit később az NNGYK hivatalos vizsgálata – amelyet az érintett szülőnek küldtek meg – szintén megerősített, ráadásul további adatokat is közölt. A gyógyszerészeti központ a calici mellett Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott a mintában, és ez utóbbi esetében az enterotoxintermelés szintjét is megvizsgálták, mivel ez váltja ki a hasmenéssel-hányással járó, általános ételmérgezéses tüneteket.

A Magyar Hang érdeklődött mind a Nébihnél, mind a tisztiorvosi hivatalnál a calicivírus jelenlétével kapcsolatban, választ azonban a cikk megjelenéséig nem kapott.

Szerinte az új pártkezdeményezés a Fidesz malmára hajtja a vizet.