Mészáros Lőrinc az Indexnek adott hétfői interjújában azt állította, hogy vállalatai mindig tisztességesen jártak el az alvállalkozóikkal szemben, és szerinte a kifizetetlen számlákról szóló híradások csak az ellene irányuló politikai támadások részeként jelenhettek meg. Bár a felcsúti milliárdos azt is mondta, ő maga „soha nem tűrné el”, hogy ilyen módon keserítsék meg az alvállalkozók életét, a 24.hu információi szerint jelenleg is több cég küzd azért, hogy egy Mészáros-érdekeltség elismerje és kiegyenlítse az évek óta kifizetetlen követeléseit.
A felcsúti központú R-Kord Kft. összesen kétmilliárd forinttal tartozik két cég szerint a GSM-R vasúti optikai hálózatfejlesztési beruházásban elvégzett munkájukért. A beszállító cégek egyelőre peren kívül próbálkoznak megállapodni, Marczingós László ügyvéd szerint viszont
ha Mészárosék továbbra sem hajlandók az együttműködésre, rövid időn belül polgári perré alakulhat át az egyezkedés.
A hvg.hu felidézi, a tartozás a MÁV jelentősebb vasútvonalain kiépítendő kommunikációs rendszer, a GSM-R beruházás kapcsán halmozódott fel (ezt eredetileg EU-s forrásból építették volna ki, végül az adófizetők pénzéből készült el). 2018-ban a i-Cell Mobilsoft Zrt.-vel konzorciumban nyerte meg Mészáros Lőrinc cége, az R-KORD Kft. a GSM-R-re kiírt, eredetileg 58,85 milliárdos közbeszerzést. A kivitelezés azonban megcsúszott, majd módosult, és végül csökkentett műszaki tartalommal, az eredetinél drágábban készült el. A MÁV szerint is súlyos hiányosságok övezték a beruházást.
Arról a Szabad Európa már 2024-ben beszámolt, hogy a kivitelezők később valótlan tartalmú jegyzőkönyvre hivatkozva elkészületlen vagy nem a szerződésnek megfelelő munkákat adtak át az államnak. A készre jelentések jegyzőkönyvei olyan dátumokkal szerepelnek az iratokban, amelyeken az adott szakaszok még nem készülhettek el. Az átadáshoz szükséges mérések ugyanis azokkal a modulokkal (ODF) végezhetők el, amelyek több esetben is a készre jelentést követő dátummal kerültek a helyükre a lap szerint.
Igazságügyi árszakértővel vizsgáltatja ki Mészáros Lőrinc vasúti fejlesztéseit a Lázár János vezette minisztériumMarczingós most a 24-nek úgy fogalmazott,
a fővállalkozó nemcsak a MÁV-nál élt vissza a helyzetével, hanem az alvállalkozókkal szemben is.
Az ügyvéd szerint a beszállítók sokszor szóban állapodtak meg a munkáról, a részleteket csak később, ám hiányosan rögzítették. Jelenleg két vállalat harcol az igazáért,
a távközlési tervezőcég, a Nydeum Kft. 1,5 milliárd,
míg a mélyépítéssel, kábelhálózatok kiépítésével foglalkozó Távték Kft. 500 millió forintot követel az R-Kordtól a beruházás kapcsán, amit könyvelésileg és műszaki dokumentumokkal is alá tudnak támasztani.
A Mészáros-vállalat azonban a kifizetést firtató kérdésekre kitérően válaszolt, és olyan is volt, hogy az ügyvédet kihagyva próbálták tárgyalásra hívni az alvállalkozókat.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a 24.hu megkeresésére azt mondta,
csak jogszabálynak megfelelő kifizetéseket teljesített, amibe beletartozik az is, hogy az R-Kord kifizette már az alvállalkozóit.
Az ügyvéd szerint ez nem történt meg, és polgári peres úton szereznek érvényt az igazuknak szakértői véleményekre alapozva, ha nem haladnak a tárgyalások.
Az R-Kord 2021 és 2024 között összesen több mint 17 milliárd forint osztalékot fizetett Mészáros Lőrincnek, miközben az alvállalkozók futnak a pénzük után.
Balesetveszélyes körülmények, követhetetlen kivitelezések – A MÁV-nak sem tetszik Mészáros Lőrinc cégének vasúti beruházásaNem fizették ki őket, bajban vannak Mészáros Lőrinc legjövedelmezőbb cégének az alvállalkozóiMészáros Lőrinc egy Vasember-maszkkal a háta mögött magyarázta, nem gondolkodik azon, mi lesz, ha jön a kormányváltás
