Donald Trump amerikai elnök Jichák Herzog izraeli államfőhöz címzett levelében arra kérte szerdán a zsidó állam elnökét, hogy részesítse kegyelemben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a korrupciós ügyeiben folyó perben.
„Eljött az idő, hogy kegyelmet adjon Bibinek, hogy egyesíthesse Izraelt” - írta Trump Herzognak közismert becenevén említve a népirtásért nemzetközi elfogatóparancs alatt álló kormányfőt a sajtóhoz is eljuttatott levélben. Trump a Netanjahu ellen folyó, vesztegetésért, csalásért és hivatali visszaélésért indított pereket „megalapozatlannak” nevezte, és azt állította, hogy a vádemelés politikai indíttatású volt. „Netanjahu Izraelt a béke korszakába vezeti együttműködésben a Közel-Kelet vezetőivel, hogy újabb országokat vonjunk be az Ábrahám-egyezményekbe” - jelentette ki.
Donald Trump úgy folytatta, „Benjamin Netanjahu szilárdan kiállt Izrael mellett, szembenézve erős ellenfelekkel és hosszan tartó ellenségeskedésekkel, és nem szabad elterelni a figyelmét szükségtelen dolgokkal”. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja az izraeli igazságszolgáltatás függetlenségét, de szerinte Benjamin Netanjahu pere „nem igazságos”.
Jichák Herzog válaszában elismerését fejezte ki Donald Trump „feltétel nélküli Izrael-barát támogatásáért, óriási hozzájárulásáért a túszok kiszabadításához, a Közel-Kelet és Gáza átalakításához, valamint Izrael biztonságának megőrzéséhez”, ugyanakkor közölte, hogy aki kegyelmet kíván kérni, annak hivatalos kérelmet kell benyújtania a szabályoknak megfelelően.
Az izraeli törvények szerint az elnöki kegyelem alapfeltétele, hogy a vádlott beismerje tettét és megbánást mutasson.
A Benjamin Netanjahu elleni három egymástól független ügyben néz szembe korrupciós vádakkal. egy rendbeli vesztegetéssel, csalással és hivatali visszaéléssel vádolják. A még 2020-ban kezdődött eljárás jelenleg a védelem szakaszában tart, amikor maga Benjamin Netanjahu tanúskodik ügyében. Az izraeli miniszterelnök korábban kijelentette, hogy a perek ellenére folytatni kívánja közéleti szereplését, és nem megy bele semmilyen megállapodásba, amely a bukásával járna. Ahhoz – emlékeztet a The Times of Israel –, hogy elnöki kegyelmet kapjon, neki vagy valamelyik közvetlen hozzátartozójának kell Jichák Herzoghoz fordulnia, a 13-as csatorna pedig a múlt hónapban szellőztette meg, hogy a felesége, Sara Netanjahu lenne ez a közeli hozzátartozó.
Fegyverek nélküli háború dúl Izraelben, felszínre kerültek a régi belpolitikai feszültségek
