szociális ellátás;

A parlamenthez vonulnak a szociális ágazat dolgozói

Megalázónak tartják a bérüket a szociális ágazatban dolgozók, utcafórumot tartanak a parlament előtt

Flashmob a béremelésért.

- A visszajelzések szerint az ország minden részéről jönnek szociális ágazatban dolgozók, de mivel ez nem demonstráció, hanem egy flashmob lesz, körülbelül 200-250 embert várnak a parlament elé – a többi között ezt mondta lapunknak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Boros Péterné a Szociális Munka Napja alkalmából szervezett utcafórummal összefüggésben megjegyezte: a találkozó célja, hogy az érdekvédők és a dolgozók kifejezzék elégedetlenségüket a kormány által meghirdetett 15 százalékos béremeléssel összefüggésben. Megjegyezte: 2022-ben volt utoljára szociális ágazati pótlékemelés, azóta csak a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével nőttek a fizetések. 

A miniszterelnök januárban nagy, áttörés jellegű bérfejlesztésről beszélt, ám Boros Péterné szerint a 15 százalék nem nevezhető annak.

Azt sem lehet tudni – folytatta -, hogy ezt a mértéket a minimálbérrel és a garantált bérminimummal együtt kell érteni, vagy anélkül. Ha azzal együtt, akkor keresetnövekedés mindössze 4 százalék lesz. A visszajelzések alapján a dolgozók rendkívül elégedetlenek. A területre jellemző átlagfizetés nettó 297 ezer forint, emiatt sokan már elhagyták a pályát, vagy most készülnek erre. Úgy fogalmazott, ez az utolsó pillanat, vannak, akik még kivárnak januárig, de ha a kormány nem változtat a tervén, ők is tovább állnak. Megjegyezte: 

több olyan intézmény van, ahol már most 30 százalékos a munkaerőhiány.

A Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórumon tavaly és idén januárban is letettek egy olyan bértábla javaslatot – mondta -, amely megfelelően kezelte a különböző képzettséggel dolgozókat, a diplomások bérét és az eltöltött szolgálati időt. A kormány befogadta a javaslatot, mégsem történt semmi. A dolgozók szeretnék, ha a társadalom tudná, mi is az ágazatban dolgozók munkája. Ezért 5 kolléganő fölvállalta, hogy bemutatja a fórumon a saját munkakörét. Így a résztvevők megtudhatják, mi a dolga annak, aki az idősek nappali ellátásában, a házi segítségnyújtásban, a szociális étkeztetésben dolgozik, aki a fogyatékosok nappali ellátásában vesz részt, vagy család-, és gyermekjóléti szolgálatnál vállal munkát, családterapeutaként, illetve esetmenedzserként segít a rászorulóknak.

Az eseményen részt vesz Varga Zoltán, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának DK-s elnöke, és a szervezők meghívták a bizottság tagjait is, például a kormánypárti Selmeczi Gabriellát, Hornung Ágnest, Bartos Mónikát, illetve a KDNP-s Hollik Istvánt is.

Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely nemrég a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a szociális ágazatban január elsejével 15 százalékos béremelést hajtanak végre. A szakmai szervezetekkel erről nem egyeztettek. Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete elnöke akkor lapunknak azt mondta, az egyik javaslatuk biztosan az lett volna, hogy a diplomások relatív bérhátrányával kezdjenek valamit. Az utolsó, hasonló módszer szerint végrehajtott emelés 2022-ben volt, azóta a minimálbér és a bérminimum tovább emelkedett, a diplomásoknak meg nem jutott szinte semmi. Így alakult ki az a helyzet, hogy aki most a bértábla alján van, 2022 óta 60 százalékkal keres többet, egy egyetemi végzettségű, 40 éve a pályán tartózkodó kolléga meg csak 31 százalékkal.

A Párbeszéd – most először - önállóan indulna a választáson valamilyen új formációként. Utóbbiról szerdán várhatóak részletek, ám a párt társelnökének, Barabás Richárdnak a bejelentése kilépési hullámot indított. Erőss Gábor józsefvárosi önkormányzati képviselő a társelnököt szólította fel távozásra.