Oroszország nem tett bejelentést arról, hogy nukleáris fegyverekkel kívánna kísérleteket végrehajtani – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter keddi nyilatkozatában a TASZSZ beszámolója szerint.
A tárcavezető felidézte, hogy Moszkva Washington pontosítására vár, miután Donald Trump az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azt mondta, Oroszország és Kína régóta folytat ilyen teszteket.
Lavrov hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin utasítása nem jelenti azt, hogy Oroszország nukleáris kísérleteket tervezne vagy készülne azok végrehajtására. Hozzátette, a külügyminisztérium a hadsereggel, a biztonsági szolgálatokkal és más állami szervekkel együtt azt a feladatot kapta, hogy megvizsgálja a helyzetet, és közösen döntsön arról, szükség van-e a nukleáris tesztek újraindításának mérlegelésére.
Donald Trump döntött az amerikai atomfegyvertesztek azonnali újrakezdésérőlKorábban Vlagyimir Putyin és az Orosz Biztonsági Tanács tagjai megvitatták Donald Trump kijelentéseit, amelyek szerint az Egyesült Államok esetleg újraindíthatja a nukleáris kísérleteket. Az orosz elnök arra utasította a kormányzati szerveket, hogy mérjék fel, indokolt lehet-e hasonló lépések előkészítése. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is maradéktalanul betartja a nukleáris teszteket tiltó nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeit, és csak akkor fontolná meg az ezzel ellentétes cselekvést, ha valamelyik szerződő fél megsértené a megállapodást.
A Reuters beszámolója szerint Lavrov arról is beszélt, hogy Oroszország abban az esetben hajtana végre nukleáris teszteket, ha más atomhatalom is megtenné ezt. Közölte továbbá, hogy Moszkvát aggasztják azok az amerikai kijelentések, amelyek arra utalnak, hogy a nukleáris kísérleteket geopolitikai célokra használhatják fel.
Detonáció nélküli atomfegyverteszteket akar végezni az Egyesült Államok
