Lakner Zoltán;gazdaságpolitika;Bod Péter Ákos;Podcast;

A bukás ott kezdődik, amikor nevetségessé válik a rendszer

Az, hogy egy rendszer omladozik, abból is látszik, hogy nevetségessé válik, és az emberek már nem félnek tőle. A mostani állapot ugyan még nem a Kádár-rendszer vége, amikor a kabarékban mulattak az illetékes elvtársakon, de az Orbán-kormány is kezd komolytalanná válni az ígérgetései miatt. Erről is beszélgetett Bod Péter Ákos közgazdász és Lakner Zoltán politológus a Népszava új podcastjében, az Exitben a lap gazdasági rovatának vezetőjével, Szabó Brigittával. 

Lakner Zoltán úgy fogalmazott: a szuperlatívuszokban és öntömjénezésben gondolkodó politikai kommunikációnak is megvan az a hátránya, hogy ha nem jönnek be a dolgok, akkor túlságosan nagy a kontraszt a kimondott szavak és a valóság között. A jövő évi országgyűlési választás szerinte emellett azért is érdekes lesz, mert Orbán Viktornak még soha nem kellett olyan környezetben küzdenie, amikor a gazdaság gyakorlatilag leállt és amikor az emberek elkezdték összekötni a bőrükön érzett nehézségeket a kormány munkájával. Bod Péter Ákos, a V21 társelnöke azt is elmondta: bár megrendelő egyelőre nincs, a háttérben folyik a munka, a szakmai elit nagyon gyorsan le tudna tenni egy kormányprogramot az asztalra.

A Népszava YouTube-csatornáján elérhető műsorban az is elhangzott: a politikai és gazdasági összeadódások miatt sosem volt még olyan erőteljes kísérlet arra, hogy az emberek véget vessenek a modern autokráciának, mint most. Úgy tűnik tehát, van kiút, a kérdés az, mire lesz elég az ellenzéki politikai akarat.

Lassan a saját szemünknek sem hihetünk, olyan gyorsan fejlődik a mesterséges intelligencia - erről beszélgetett Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó és Herczeg Szonja újságíró a Népszava Túlpörgetve podcastjének második adásában.