A könyv hivatalos sajtóbemutatóján elhangzott, hogy Hegyi Ivánnak ez a 30. könyve, a mostani kiadás a 2006-os világbajnokságig megírt korábbi kiadványnak a folytatása, az újabb tornákkal kibővített változata.
Az új könyv az ATV és a SportTV közösen nyújtott támogatásával készült el.
„Többször meghatódtam az együttműködés alatt – mondta a bemutatón Hegyi Iván. - Három perc alatt megállapodtunk, azt gondolom, békeidőkben semmi más nem mozgat meg annyi embert, mint a labdarúgás. Az első kiadásnál az volt a címnél a vezérelv, hogy legyen minél közérthetőbb a cím. Nagyon megható, ahogy a kiadó foglalkozott a könyvemmel, de ez a nyomást is fokozta, érzem, hogy nagy a várakozás.”
A szerző azt is elárulta, hogy a harmincadik könyvénél is annyira izgult, mint az elsőnél, és a rá jellemző fanyar humorral megjegyezte: „esténként elég három sor a könyvből és alszunk, mint a bunda.”
Hegyi Iván nyolc világbajnokságon volt ott személyesen, személyes rangsorában szakmai szempontok szerint az 1986-os tornán rendezett francia-brazil negyeddöntő kerül az első helyre, „olyan magas technikai színvonalú mérkőzést nem láttam soha.” A meccset tizenegyespárbajt követően a francia együttes nyerte meg. Az is kiderült, hogy a személyes kedvence a 2002-es finálé, ahol a brazilok Ronaldo két góljával 2-0-ra nyertek Németország ellen. „A Fenomént gondolom nem kell külön megindokolni” – fűzte hozzá választásához a könyv szerzője.
Minden torna egy fejezet, a címek olyan szellemesek, ahogy azt olvasóink szerzőnktől megszokták, megszerették. Az olasz sikerrel végződött 1982-es spanyolországi vb-ről szóló rész címe például „Barátaim azúrban!”.
„ Az én generációm sajnos nem látta a válogatottat vb-n játszani, befejeztük Mexikóban, folytassuk Mexikóban!” - jelentette ki Németh S. Szilárd, a Spirit könyvkiadó társtulajdonosa, az ATV Zrt. elnök-vezérigazgatója utalva arra, hogy a magyar válogatott legutóbb az 1986-os mexikói vb-re jutott ki, jövőre pedig az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó lesz a házigazda.
Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője annyit mondott, hogy ez az a könyv, ami 20 év múlva is ott lesz a sportrajongók polcán.

