Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Brazil Nagydíjat vasárnap. A 25 éves versenyző tökéletes hétvégét zárt, hiszen a szombati sprintfutamon is győzött, ennek köszönhetően pedig jelentősen növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben. A 26. születésnapját csütörtökön ünneplő klasszisnak ez volt az idei hetedik és pályafutása 11. futamgyőzelme.
Míg Norris elsősége egy pillanatig sem forgott veszélyben, a második helyért óriási csata zajlott Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és a címvédő Max Verstappen (Red Bull) között. A négyszeres világbajnoknak végül be kellett érnie a harmadik pozícióval, de csalódott így sem lehetett, szenzációs felzárkózást produkált: az elrontott időmérőt követően csak a bokszutcából indult, a verseny korai szakaszában pedig még defektje is volt.
A három boldog dobogóst George Russell (Mercedes) és – a sprintfutamon kieső – Oscar Piastri követte, akinek három versenyhétvégével az idény vége előtt immár közel egy futamgyőzelmi (24 pont) a hátránya csapattársával, Norrisszal szemben.
A hatodik Oliver Bermann (Haas) lett a két Racing Bullst megelőzve, Liam Lawsont és Isack Hadjart a haasos Nico Hülkenberg követte, míg a pontszerzők sorát Pierre Gasly (Alpine) zárta. A Ferrari vasárnap pont nélkül maradt, a maranellóiak mindkét pilótája kiesett, így a konstruktőrök összevetésében is visszacsúszott a negyedik helyre.
A vb két hét múlva Las Vegasban folytatódik.

A vb-pontverseny élmezőnye
Pilóták: 1. Norris 390 pont, 2. Piastri 366, 3. Verstappen 341.
Konstruktőrök: 1. (és már világbajnok) McLaren 756 pont, 2. Mercedes 398, 3. Red Bull 366.

