Rácz András Oroszország-szakértő figyelt fel arra, hogy Ambrózy Áron, a Pesti Srácok propagandistája lényegében elismerte, hogy egy „haverjának” köze van ahhoz a térképhez, amely az illegálisan kiszivárogtatott tiszás adatbázis alapján készült.
„Haverom rádobta a térinformatikát a kiszivárgott bütyokbázisra (a bütyök egyike a Magyar Péterre használt gúnyneveknek a fideszes revolvermédiában - a szerk.). Arra jutott, hogy a pár pesti és budai választókörzet mellett a többnyire milliomosok által lakott agglomerációt is nem 60, hanem 70-80 százalékkal fogja elbukni a Fidesz, a térkép többi része meg kurvára narancssárga lesz. Kéri Laci bácsit várják az ATV stúdiójában, hogy ne értse” - írta Ambrózy Áron a Facebookon, november 4-én három nappal az előtt, hogy az első, térképre vitt Tisza-adatbázisról szóló hírek megjelentek volna.
Ambrózy Áron megjelent Rácz András erről szóló Facebook-posztja alatt megjelent a propagandista és ott sem tagadta a dolgot, helyette személyeskedésbe kezdett. „Az egyéni választókerületeket maga az applikáció tartotta nyilván, a megállapításokhoz pedig, hogy bizonyos evk-ban felül-, más evk-ban pedig alulreprezentáltak az applikációsok, elég volt ezt az egy oszlopot megvizsgálni. Az pedig nem törvénytelen, cserébe legalább nem több, mint kettő perc megcsinálni. Iratkozz be egy Excel-tanfolyamra!” - közölte, majd leügynöközte a szakértőt.
„Nos, immár magától Ambrózytól tudjuk, hogy az egyéni választókerületek alapján vizsgálta az adatbázist vagy ő, vagy a haverja” - állapította meg Rácz András.
Mint korábban beszámoltunk róla, az adatszivárgási ügy már több ízben is a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) elé került. Egy részről hatósági ellenőrzést indítottak a Tisza Párttal szemben az adatok kezelése és szabad áramlása miatt, másrészt azt követően is vizsgálat indult, hogy a kormánypárti Mandiner az adatlopás nyomán listázni kezdte azokat a közéleti személyiségeket, értelmiségieket és újságírókat, akikről úgy tudják, hogy regisztráltak a Tisza Világ applikációban - akik közül többen ráadásul cáfolták is, hogy így tettek volna.
Az illegálisan kiszivárogtatott adatokról készült térképpel kapcsolatban a NAIH közölte, hogy „az eddig rendelkezésre álló információk alapján a hatóság szerint megalapozottan állítható, hogy az ismeretlen személy a személyes és különleges adatok felhasználásával bűncselekményt követett el, éppen ezért haladéktalanul szükséges annak törlése. Amennyiben a honlap nem kerül törlésre, akkor a hatóság a rendelkezésre álló jogi eszközök alkalmazásával fellép a honlap eltávolítása érdekében.” A szimpatizánsok hollétét mutogató térképet a kormánypárti Index, a Magyar Nemzet és az Origo is „promózni” kezdte, és bár a térképhez vezető URL egyik cikkben sem érhető el (legalábbis most már), a 24.hu felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Nemzet cikkében az „Itt lehet böngészni a térképet!” szöveg egyértelműen arra utalt, hogy korábban benne volt a link is.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az eset nyomán bejelentette, hogy feljelentést tesznek minden olyan sajtótermék ellen, amely a szimpatizánsaik adatait tartalmazó térképet leközölte.
NAIH: Bűncselekményt követett el az, aki a Tisza-szimpatizánsok adatait térképre tetteMagyar Péter: A Tisza Párt feljelentést tesz minden olyan sajtótermék ellen, amely megjelenítette a párt szimpatizánsait listázó térképetVizsgálja a NAIH a Tisza Világ appból kikerült neveket listázó fideszes médiát
