belpolitika;magyar külpolitika;Hírlevél;

Orbán Viktor meglátta a poloskában az embert, aztán kínjában rárontott a saját nemzetére – Hírlevél

Orbán Viktornak jól jönnek a kampányban a Trumppal készült közös fotók

Egy év egérút több  száz milliárd forintért

Orbán Viktor 180 fős küldöttsége VIP-járattal utazott a washingtoni találkozóra Donald Trumppal. A delegációból néhányan tagjai közül sokan ötcsillagos hotelben szálltak meg. A Fidesz diadalmenetnek próbálja beállítani a fehér házi látogatást, kár, hogy minden jel szerint félreértett valamit, miközben ugyanis arról tett bejelentést, hogy a Török Áramlat földgázvezeték és a Barátság kőolajvezeték esetében is teljes szankciómentességet kaptunk Donald Trumptól, valójában csak haladékról van szó, a Fehér Ház szerint mindössze egy évre szól. Ezt a Fehér Ház később meg is erősítette, ami azt jelenti, hogy az Orbán-kormány egy év egérutat kapott azért a 466 milliárd forintért, amennyiért üzletet ígért az amerikaiaknak. Nem mellesleg az Európai Unió szólt, hogy nem érdekli az egész, a terveknek megfelelően 2027-ig minden tagországnak le kell válnia az orosz energiahordozókról.

A találkozót a Népszavának Lattmann Tamás nemzetközi jogász elemezte, rámutatva, hogy Donald Trump nem másoknak akar jót, csak szeretné Európába tolni az amerikai LNG-t, Orbán Viktor pedig most úgy csökkentheti az orosz függést, hogy közben az amerikai elnöknek is kedvez. Kérdeztünk energetikai szakértőt is, aki azt mondta, csak kommunikációs trükk az egész, a szankciómentességről szóló bejelentés semmi habbal, értelme sincs. Ugyanúgy nincs, ahogyan annak a devizacsere-akciónak sem, amelyről szintén Orbán Viktor beszélt később. Bár a miniszterelnök szerint ez utóbbi kvázi kiváltaná az EU-s forrásokat is, valójában ha a devizacserét lehívja egy fél, akkor az hitellé válik, amelyet kamatostul vissza kell fizetni.

Olyanok a tárgyalások eredményéről szóló kommunikációk tartalmai, mintha nem is egy asztalnál ült volna Donald Trump és Orbán Viktor

A szintén a Népszavának nyilatkozó elemző, Pék Szabolcs a maga részéről arra hívta fel a figyelmet, a Mol az orosz kőolaj után extraprofitadót fizet, ami óriási bevétel a büdzsének, így a Donald Trump által adott szankciómentesség után a miniszterelnöknek lesz miből  osztogatnia. 

Dobrev Klára szerint Orbán Viktor az orosz elnök, Vlagyimir Putyin érdekében lobbizott, nem a magyarokéban, Magyar Péter pedig arról beszélt, hogy Donald Trump másképpen látná Orbán Viktort, ha Magyarországon élne. A látogatás elé időzítették a bejelentést, amely szerint a Trump-adminisztráció megszünteti a Szabad Európa magyar nyelvű adásának finanszírozását. Szövetségeseink meggyengítése nem szolgálja az amerikai nép érdekeit – kommentálta a döntést, az illetékes kormányszerv vezetője.

Kiárasztották a Tiszát

Magyar Péter bejelentette, hogy újabb, feltehetően orosz hackertámadás érte a Tisza Világ applikációt: több százezer regisztráló adatai szivárogtak ki. Orbán Viktor azonnal rájött, hogy azok, akiket nemrég még poloskázott, valójában emberek, nemzetbiztonsági vizsgálatot rendelt el az adatszivárgásának ügyében. Orbán ukránozott, Magyar orosz szálat emlegetett, a NAIH vizsgálatot indított, eközben pedig a Mandiner listázta a feltört Tisza Világ appból kikerült neveket. Alföldi Róbert bejelentette, hogy pert indít. A színész-rendezőhöz hasonlóan Krekó Péter, a Political Capital igazgatója is cáfolja, hogy a feltört tiszás applikáció felhasználója lenne, így onnan az adatai ki sem szivároghattak. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint bűncselekményt követett el az, aki a Tisza-szimpatizánsok adatait térképre tette; a hatóság fellép a honlap törlése érdekében. Az Europion felmérése szerint a relatív többség kormányzati vagy külső beavatkozást vél felfedezni a Tisza adatszivárgási ügyének hátterében.

Magyar Péter szerint nyíltan fenyeget és listáz magyarokat az Orbán-kormány, a rendszerváltás óta most először, arra biztatja az „illegális listákon” szereplő állampolgárokat, hogy tegyenek feljelentéseket a rendőrségen, és forduljanak az adatvédelmi hatósághoz isA Tisza Párt feljelentést tesz minden olyan sajtótermék ellen, amely megjelenítette a párt szimpatizánsait listázó térképet. A Kúria közölte, készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására az igazságszolgáltatás függetlensége védelmébe, majd kiemelte, enne

k előfeltétele, hogy meghatározott személyre vonatkozó, pontos, ellenőrizhető bizonyítékkal alátámasztott információ álljon.

Az egész ügy ékesszólóan árulkodik arról, hogy Orbán Viktor kínjában már ráront a saját nemzetére is. A folyamatosan romló gazdasági helyzetről és az ellenzéki vezetésről próbálja elterelni a figyelmet azzal, hogy immár teljesen átlagos, hétköznapi magyar választópolgárok ellopott adatainak listázásával kezdik fenyegetni a magánembereket a kormánypropagandisták – állapították meg kiváló kollégáink közéleti podcastsorozatunk, a Hol élünk? ehhez kapcsolódó friss adásában. 


Mellékletünkben, a Szép Szóban Romsics Ignác történész hívja fel a figyelmet arra, hogy a külső vagy belső okokból újra és újra nagy megrázkódtatásokkal szembesülő társadalmakban elkerülhetetlenül identitásválságok lépnek fel. A magyar társadalom is ebbe a csoportba tartozik. 

Mindeközben folytatódik a keresztényüldözés is Magyarországon: két év felfüggesztett börtönbüntetést kért a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolt Iványi Gáborra,  a 2022. februári NAV-razzia ellen tiltakozó a többi ellenzéki politikusra pedig egy évet. „Mondjunk nemet a megfélemlítésre!” – címmel Iványi Gábor mellett tüntetés lesz kedden a Dankó utcában. Vádemelést javasol a rendőrség a Pécs Pride fő szervezőjével szemben is, amiről előbb értesült a Magyar Nemzet, mint maga Buzás-Hábel Géza. Az Amnesty International Magyarország több civil szervezettel együtt tiltakozik az eljárásmód ellen.

Mi a közös Iványi Gáborban, a Tisza Pártban és Budapestben?

Az, hogy az Orbán-kormány mindháromnak ellehetetlenítésére törekszik. Alig hárommilliárd forint maradt a fővárosi kasszában, kérdésessé vált a decemberi munka után járó bérek kifizetése. Viszont a Kúria is a fővárosnak adott igazat a szolidaritási hozzájárulás ügyében, ezzel megnyílt az út a többi per Budapest számára kedvező lezárása előtt. A Kúria döntése után Karácsony Gergely bejelentette, pert indít a főváros a jogtalanul elvont 28 milliárd forint visszaszerzéséért. A főpolgármester szerint a szolidaritási hozzájárulás ügyében született ítélet precedensértékű mind a főváros, mind általában véve a magyar önkormányzati rendszer szempontjából. A fővárosi cégek ugyanakkor ultimátumot adtak, Karácsony Gergely és az Orbán-kormány egy hetet kapott a bértárgyalások újrakezdésére, különben indulhat a sztrájk.

A gyermekvédelemben viszont szinte minden marad a régiben. Megemelték ugyan a gyerekek étkeztetésére költhető összeget, viszont hiába ígérte az Orbán-kormány, nem kap idén 17 milliárd forint pluszpénzt a magyarországi gyermekvédelem. A pénz egy része már a jövő évi öltségvetést terheli,Vajda Zoltán független képviselő úgy fogalmazott, a leendő Tisza-kormány költségvetésére tesznek ők ígéretet. Azt viszont Pintér Sándor belügyminiszter megígérte a Magyar Kórházszövetség őszi szakmai rendezvényén, hogy 2026 márciusáig valamennyi kórházban hagyott csecsemő sorsát rendezik.

Visszhang című mellékletünk egyik írása portréban mutatja be a Plüss Kommandó Alapítványt, amely koraszülötteknek segít a nyugodt, biztonságos fejlődésük érdekében. Babafészket, inkubátortakarót, fülvédőt fejlesztenek, hogy minél kevesebb stressz érje az apró embereket

Eltiltása után is évekig szervezhetett gyerektáborokat a pedofília miatt elküldött pap, aki a Szőlő utcában is dolgozott. Eközben hűtlen kezeléssel és hamis magánirat felhasználásával is meggyanúsították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját, aki egy volt nevelő szerint simán belenézhetett a felügyeletére bízott gyerekek ügyészségnek írt panaszaiba. Ez a Dobrev Klára DK-elnök által közölt videósorozatból derült ki, amelynek szintén a héten nyilvánosságra hozott korábbi része arról szól, amit a Népszava már júniusban megírt, vagyis hogy büntetett előélet miatt nem dolgozhatna a gyerekvédelemben az a három ember, akit a letartóztatott javítóintézeti igazgatóhoz lehet kötni

Hilarion metropolita volt asszisztense, aki szexuális zaklatással vádolta az orosz papot, a egy interjúban arról beszélt, hogy Hilarion hogyan lobbizott oligarcháknál, valamint Orbán Viktornál és Semjén Zsoltnál Kirill pátriárka és mások érdekében. 

Viszont legalább kiemelt ügyként kezelik a népegészségügyi hatóságok a gyerekeket érintő tömeges ételmérgezést. Több száz gyereket vittek orvoshoz csütörtök óta, miután elfogyasztották óvodai, illetve iskolai ebédjüket. Az összes intézményt ugyanaz a közétkeztető vállalat látja el.

Süllyedő hajó

Nincs olyan hét, amikor ne  történne valami, ami tovább csorbítja a Magyarország amúgy is ezer sebből vérző jogállamiságot. Lemondott a NER-közeli cég kezébe kerülő Blikk főszerkesztője. Ha ma Magyarországon egy lap kormányközelben van, valamilyen formában a részévé válik a kormányzati kommunikációnak, egyben politikai szándékának, amiben ő nem akar részt venni – indokolta döntését Nagy Iván Zsolt.

Eközben kitömik pénzzel a Lánczi-féle Szuverenitásvédelmi Hivatalt, nyár óta több mint 500 millió forinttal emelkedett a bérköltség, miközben nem vettek fel tömegesen embereket. Panaszt nyújtottak be az Európai Bizottságnak az önazonosság védelméről szóló jogszabály miatt, polgárjogi szakértők szerint egyfajta „cigánytörvény” született. Nem véletlen, hogy lesújtó képet fest Magyarországról és az EU intézményeinek működéséről a magyar jogállamiságról szóló új EP-jelentés. Fleck Zoltán szerint abban, hogy a NER-rel mára idáig jutottunk, mindenkinek megvan a maga felelőssége. Érthető, ha egy adjunktus vagy fiatal ügyvéd óvatosabban kritizál, hiszen több a veszítenivalója, de az értelmiség hallgatására nincs mentség -- szögezte le a kilencedik alkalommal megtartott Népszava-esten a jogász, szociológus.


Értékrend itt már senkit nem érdekel, csak az a fontos, hogy bukjon a Fidesz – ez a véleménye Galgóczy Eszter politológusnak, aki lapunknak azt is elmondta, hogy Magyar Péter elsősorban a bizonytalanokkal próbál kommunikálni, mintha biztosra venné, hogy az ellenzéki értelmiség már mögötte áll. A DK-nak szerinte egyelőre nem sikerült betöltenie az üresen maradt ideológiai teret.

Szegény DK vasárnap égett egy nagyot. Azután, hogy az ellenzéki párt nyílt levelet írt arról, Pikó András józsefvárosi polgármester lelkén fog száradni, ha a Fidesz nyer a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, a Pikó András és Karácsony Gergely főpolgármester által támogatott jelölt, Horváth Alexander simán nyert, mégpedig tízszer annyi szavazattal, mint amennyit a DK által támogatott független jelölt kapott. Dobrev Klára pártja amúgy jelezte, hogy csatlakozna a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter által javasolt etikai kódexhez, csak a kékfideszezést kellene abbahagyni. 

Miközben a kormányközeli portálok mesterséges intelligencia segítségével generált hazug videókat használnak a propagandához, az Orbán-kormány legújabb döntése értelmében AI-biztosokat jelölnek ki a minisztériumokban. Egyre fejlettebb technológiát használhatunk, hogy kicsesszünk egymással. Lassan a saját szemünknek sem hihetünk, olyan gyorsan fejlődik a mesterséges intelligencia – erről is beszélgetett Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó kiváló kollégánkkal, Herczeg Szonjával a Népszava Túlpörgetve podcastjének második adásában.


Bár a miniszterelnök Megcsináltuk! felirattal vett könnyes búcsút az Egyesült Államoktól, szombaton kiderült, hogy csak részben. Az általa pénteken hangoztatott korlátlan szankciómentesség egyetlen egy évre szól.