szolidaritás;Iványi Gábor;

Iványi Gábor szerint belebetegedtek abba, hogy ide jutottak, ezt nem gondolták volna

Több politikus is kiállt Iványi Gábor mellett

Valamennyien súlyos hatalmi visszaélésnek tartják a lelkész és az ellenzéki politikusok elleni vádemelést

Több ellenzéki politikus is kiállt Iványi Gábor és vele együtt megvádolt politikusok mellett.

Hadházy Ákos szerint szomorú és dühítő, ami ebben az ügyben történik. Ennél csak azt tartja szomorúbbnak, hogy az ellenzéki társadalom – tisztelet a kivételt képező keveseknek – gyakorlatilag szó nélkül végignézte, hogyan áll bosszút az álkeresztény rendszer egy egyházon és intézményein. Azt pedig meg egyenesen botránynak nevezi a független képviselő, hogy az úgynevezett történelmi egyházak, amelyeknek lett volna lehetőségük nyomást gyakorolni a politikára, cinkos módon némák maradtak. Egy Hadházy Ákos által létrehozott alapítvány vállalja az egyik vádlott, Széll Bernadett védelmét.

Dobrev Klára Hadházy Ákoshoz hoz hasonlóan a közösségi oldalán szólalt meg. Kiemelte, hogy bosszúhadjáratáról van szó Iványi Gábor egyháza ellen; és hogy az az ügyészség vádolja őket, amelyik 10 év alatt sem volt képes leleplezni a Szőlő utcai nevelőintézet igazgatójának szexuális visszaéléseit. „Ez a rendszer olyan mocskos, mint azok, akik a Szőlő utcai rémtettekért felelősök. Ezért büszke vagyok azokra, akik nem félnek, és bátran szembemennek a hatalommal. Kiállok Iványi Gábor és az összes megvádolt politikus mellett. Egy pillanatig se higgyék, hogy egyedül vannak!” – írja a DK elnöke.

Karácsony Gergely szerint Iványi Gábor Budapest díszpolgára és élő lelkiismerete. az erőszakot pedig nem ő követte el az állammal szemben, hanem az állam akarja erőszakkal tönkretenni az általa vezetett vallási közösséget és a budapesti szociális ellátásban nélkülözhetetlen intézményeit. A főpolgármester teljes szolidaritásáról biztosította az alaptalanul megvádolt Iványi Gábort és a mellette kiálló ellenzéki politikustársait!

Az MSZP közleményt adott ki, amely szerint az, hogy ma Magyarországon már parlamenti képviselők ellen is vádat emelnek, amiért kiállnak az elesettek mellett olyan lépés, amely súlyosan megkérdőjelezi a hatalom viszonyát a demokratikus értékekhez és a jogállamisághoz. Elfogadhatatlan, hogy a társadalmi szolidaritás és a rászorulók védelme büntetőeljárás célpontjává váljon, ahogy ez most történt Iványi Gábor, Gurmai Zita és több ellenzéki közszereplő esetében.

Fekete-Győr András szerint Orbán Viktor azt az embert üldözteti, aki az egész életét az elesettek megsegítésére tette fel. Azt, aki népkonyhát működtet, hajléktalanokat ápol, szegény gyerekeket tanít az iskoláiban, és kórházat tart fenn ott, ahol az állam már rég cserbenhagyott mindenkit.

„Miniszterelnök úr, mondja, hogy tud még magával együtt élni? Iványi Gábornak a kisujjába több tisztesség és emberség szorult, mint amiről ön valaha álmodhatott. Komolyan képes ráuszítani a pórázon tartott ügyészeit arra a 74 éves lelkészre, akire egykor rábízta a saját gyerekeit, hogy keresztelje meg őket? Ennyit ér önnek ez az áldás? Miközben az ön családja, a veje és a gázszerelője milliárdos palotákban, birtokokon és jachtokon henyél az ellopott közpénzen, addig Iványi Gábor az utolsó forintjából is próbálja menteni azokat, akiket ön az út szélén hagyott” – írja a Momentum egykori elnöke, akit szintén elítéltek már politikai okokból.

A Závecz Research által készített mérés adatait felhasználva az elemző intézet arra jutott, hogy a bizonytalanok körében is inkább a Tisza Pártot tartják kompetensebbnek, mint a Fideszt.