futball;FTC;Európa-liga;Red Bull Salzburg;

Európa-liga: nyolc perc alatt hátrányból fordított és nyert az FTC Salzburgban

Robbie Keane vezetőedző csapata három forduló alatt hét pontot szerzett, így nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll az Euróa-liga alapszakaszában.

A magyar bajnok FTC egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulóban tartott mérkőzésén.

Csendesen és viszonylag kevés turista jelenlétében zajlott az élet napközben Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosában, ahol a délelőtt folyamán ugyan felhős, de még kellemes őszi időjárás fogadta a magyar csapat szurkolóit. Legalábbis azokat, akik eljutottak Salzburgba, az osztrák hatóságok ugyanis nem engedték át a határon a különvonatra szállt zöld-fehér szimpatizánsokat, ők így nem lehettek jelen a 30 ezer fő befogadására képes Red Bull Arénában. Késő délutánra az ebédidő után eleredt eső kifejezetten erőssé vált, és talán ez is eltántorította a hazai drukkereket a helyszíni jelenléttől, mindenesetre a kezdő sípszónál nagyjából nyolcezer néző volt jelen a létesítményben.

Az első tíz percben a heves esőzés és a felázott talaj ellenére nem lehetett panasz az iramra, ráadásul mindkét csapat becsülettel próbálkozott támadásokat is vezetni. Ennek ellenére igazán veszélyes szituációk ebben a periódusban egyik kapu előtt sem alakultak ki, majd szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Salzburg. Ekkor, vagyis a 13. percben egy salzburgi akció végén a tizenhatosnál helyezkedő Baidoohoz került a labda, aki megtalálta a rést az előtte tömörülő védők lábai között és nagyon pontosan, laposan gurított Dibusz kapujának bal alsó sarkába (1-0).

Hátrányban kicsit változtatott a játékán a FTC, amelynek az első szépen végigvitt akciója tizenegyessel zárult kezezés miatt, Varga 21. percben rúgott büntetőjét azonban Schlager kivédte, ez lendületet adott a hazaiaknak, de kisvártatva a magyar együttes is újfent rendezte a sorokat és újabb ígéretesnek tűnő akciókkal próbálkozott, ezeknek a befejezésébe azonban rendre hiba csúszott.

Fordulás után nagyon hamar összejött az egyenlítés a Ferencvárosnak, ráadásul a zöld-fehérek irányítani kezdték a meccset és két perc alatt két gólt szerezve nemcsak fordítottak, hanem jelentősnek mondható előnyre tettek szert. Az 50. percben Ötvös balról remekül ívelt a túloldalon a védője mögül kibújó Vargához, aki állítgatás nélkül jobb belsővel a jobb alsó sarokba helyezett hat méterről (1-1). Hat perccel később Cadu bal oldalról érkező beadását a rövid oldalon helyezkedő Zachariassen csúsztatta hat méterről a salzburgi kapu bal alsó sarkába (1-2), az 58. percben pedig Zachariassen előrevágott labdájára startolt rá Yusuf, mellel maga elé tette, majd a kimozduló kapus mellett 16 méterről a jobb sarokba passzolt (1-3).

Ennek birtokában remek játékkal álltak elő Robbie Keane tanítványai, akik további találatokat is elérhettek volna, de az akciók befejezése nem sikerült. A hajrához közeledve új erőre kapott az osztrák együttes, amely hamarosan kihasználta az FTC védelmének bizonytalankodását, és szépített. Ekkor, a 72. percben a csereként beállt Vertessen kapott remek kiugratást, lerázta magáról a védőjét és kissé jobbról, nagy erővel lőtt 14 méterről Dibusz mellett a hálóba (2-3). Ez a gól további lendületet adott a Salzburgnak, amely egy ideig nagy nyomást helyezett a riválisra, de aztán a cserékkel felfrissített Ferencváros ismét tetszetős támadásokat vezetett, amelyek végén viszont megint nem sikerült betalálnia. Az utolsó percekben védekezésben nagyon kellett koncentrálnia a magyar csapatnak, amely végül a lefújásig megőrizte az egygólos előnyt és szép sikert aratott Salzburgban.

Robbie Keane vezetőedző csapata három forduló alatt hét pontot szerzett, így nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll az Euróa-liga alapszakaszában.

A Ferencváros két hét múlva a bolgár Ludogorecet fogadja a negyedik körben.

Európa-liga, alapszakasz, 3. forduló:

Red Bull Salzburg (osztrák)-Ferencvárosi TC 2-3 (1-0)

Salzburg, Red Bull Aréna, 8342 néző, v: Goga Kikacseisvili (georgiai)

Gólszerző: Baidoo (13.), Vertessen (72.), illetve Varga B. (50.), Zachariassen (56.), Yusuf (58.)

Sárga lap: Zachariassen (64.), Raemaekers (81.)

Red Bull Salzburg

Schlager - Lainer, Gadou, Rasmussen, Krätzig (Trummer, 81.) - Yeo (Vertessen, 63.), Diabate, Kjaergaard (Kitano, 63.), Alajbegovic - Ratkov (Onisiwo, 75.), Baidoo (Bischoff, 75.)

Ferencvárosi TC

Dibusz - Gartenmann, Raemaekers, Cissé - Makreckis, Ötvös, Kanichowsky (Keita, 78.), Zachariassen, Cadu (O'Dowda, 78.) - Varga B. (Levi, 84.), Yusuf (Joseph, 72.)

Szijjártó Péter hiába járt közben kollégájánál, az osztrák hatóságok megakadályozták, hogy a drukkerek eljuthassanak Salzburgba, ahol este a magyar bajnokcsapat játszik mérkőzést az Európa-liga főtábláján. Ezért a miniszter bekérette Ausztria nagykövetét, az FTC pedig jogi lépéseket tesz.