Oroszország szerdára virradóra 433 rakétával és drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 349-et tudott megsemmisíteni, illetve semlegesíteni - közölte az ukrán légierő.
A rádiótechnikai egységek 433 légi támadóeszközt észleltek és követtek nyomon: 28 rakétát, köztük 15 ballisztikust, valamint 405 különböző típusú drónt" - részletezte a légierő. Hozzátették, hogy 12 rakéta és 55 támadó drón közvetlen becsapódását rögzítették 26 helyszínen, továbbá roncsok lezuhanását 19 helyszínen. Emellett 17 drón eltűnt a radarról. A közlés szerint a fő célpont Kijev megye volt, de Dnyipropetrovszk, Zaporizzsja, Cserkaszi, Csernyihiv és Odessza megyében is becsapódtak orosz drónok, illetve rakéták.
Ihor Terehov, a második legnagyobb ukrán városnak, Harkivnak a polgármestere a Telegramon közölte, hogy szerda délelőtt dróncsapás érte egy óvoda épületét, amelyből a mintegy ötven gyereket már előzőleg, a légiriadó alatt óvóhelyre menekítették. Az épületben tűz ütött ki. Hatósági közlések szerint a támadásban életét vesztette egy kommunális vállalat 40 éves dolgozója, kilenc ember pedig megsebesült. Az ukrán hatóságok háborús bűncselekmény címén eljárást indítottak a támadás miatt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált a harkivi óvoda elleni támadásra, hangsúlyozva, hogy ez a cselekedet nem igazolható semmivel. „Az orosz dróntámadás a harkivi óvoda ellen egy tömeges éjszakai támadássorozat után történt. Minden gyermeket evakuáltak az intézményből. Az első információk szerint sokan közülük stresszes állapotba kerültek Nincs és nem is lehet semmiféle igazolása annak, hogy drónnal támadjanak egy óvodát. Nyilvánvaló, hogy Oroszország egyre pimaszabb. Ezekkel a támadásokkal Oroszország arcul csapja azokat, akik békés megoldásra törekszenek. A banditákat és a terroristákat csak erővel lehet a helyükre tenni” – írta a Telegramon az államfő.
Óvodát ért orosz dróntámadás HarkivbanAz ukrán vezérkar közölte a Facebookon, hogy ukrán egységek az éjjel csapást mértek az Oroszország területén, Mordvinföldön található szaranszki mechanikai üzemre és a Dagesztáni Köztársaságban lévő mahacskalai olajfinomítóra. Tájékoztatásuk szerint a szaranszki gyár gyalogsági műszaki lőszereket, aknatelepítő készleteket, gyújtószerkezeteket és indítószerelvényeket gyárt. A mahacskalai olajfinomító fő feladata az üzemanyag biztosítása és tárolása az orosz Kaszpi-tengeri flotta haditengerészeti bázisa számára, valamint az orosz megszálló hadihajók üzemanyaggal való ellátása. Éves feldolgozási kapacitása eléri az évi egymillió tonnát - hangsúlyozták a vezérkar, amely szerint az ukrán hadsereg továbbra is mindent megtesz azért, hogy meggyengítse Oroszország hadigazdasági potenciálját, és rákényszerítsék Moszkvát a fegyveres agresszió leállítására Ukrajna ellen.
Az ukrán fegyveres erők légideszant- és rohamcsapatai Telegram-oldalukon arról számoltak be, hogy felszabadították Kucseriv Jar települést Donyeck megyében, Dobropilljánál. A település visszavételéről videófelvételt is közzétettek. A közlemény szerint a művelet során több mint ötven orosz katonát elfogtak. „Az ukrán katonák a felszabadított faluban felhúzták az ukrán zászlót, amely az élet, a szabadság és a lélek erejének visszatérését szimbolizálja. Lépésről lépésre Ukrajna visszaszerzi azt, ami az övé” – írták a bejegyzésben.

