Honvédelmi Minisztérium;Andrássy út;légtérzár;békemenet;drónok;Magyar Péter;nemzeti menet;

A Tisza Párt 2025. március 15-i nagygyűlése az Andrássy úton

Magyar Péter: Október 23-ra kaptunk drónengedélyt, de a HM közölte, légtérzár lesz a Békemenet után

A Tisza Párt elnöke szerint retteg a hatalom, hogy a Nemzeti Meneten sokkal többen lesznek, mint a Békemeneten. Ha Deák Dánielnek és a Megafonnak szabad volt felszállnia Kötcsén a légtérzár alatt, akkor ők is fel fognak szállni.

Október 23-án teljes légtérzárat rendelnek el Budapest belvárosa felett – idézte a 24.hu Magyar Péter bejelentését országjárásának keddi, csömöri állomásán. A Tisza Párt elnöke elmondta, hogy a légtérzárat nem egész napra vezetik be, hanem csak azután, hogy véget ért a fideszes Békemenet, délután fél 1-től fél 5-ig, vagyis arra az időszakra, amikor 14 órákor a Nemzeti Menet indul a Deák tértől az Andrássy úton át a Hősök terére. Hozzátette, hogy már korábban engedélyt kértek a hatóságoktól a drónozásra, amit meg is kaptak, de kedden a Honvédelmi Minisztérium (HM) indoklás nélkül annyit közölt, hogy légtérzár lesz érvényben a rendezvényük ideje alatt.

– Rettegnek attól, hogy a Nemzeti Meneten mindenféle zsarolás, fenyegetés nélkül sokkal többen lesznek, mint a Békemeneten – mondta az ellenzéki vezető, azt üzenve a hatalomnak, hogy fel fognak szállni a drónjaikkal, és meg fogják mutatni az Andrássy úton menetelő több százezer embert, akár tetszik, akár nem.

– Ha Deák Dánielnek és a Megafonnak szabad volt felszállnia Kötcsén a légtérzár alatt, akkor mi is fel fogunk szállni. Ne nézzenek minket palimadárnak! Ha kell én fogom megnyomni a joystickon a gombot, ami fölviszi a drónokat, és meg fogja mutatni a tömeget. Ha ez szabálysértés, akkor vállalom – jelentette ki Magyar Péter.

Jelenleg 49 per van folyamatban, a jövőben az ilyen eljárások nem polgári peres úton folytatódnának, hanem átkerülnének a közigazgatási bíróságokhoz. Decembertől több gyógyszert és vizsgálatot is szakorvosi beutaló nélkül lehet majd felírni, ami csökkentheti a szakrendelések leterheltségét.