1994 decemberében, pár nappal az önkormányzati választás előtt, diplomáciai csúcs volt Budapesten. Itt járt mindenki, aki fontos a világban, és bár messze nem ez tűnt akkor a leglényegesebb témának, Borisz Jelcin orosz és Bill Clinton amerikai elnök aláírásával megerősítve megszületett az mostanában sokat emlegetett budapesti megállapodás Ukrajna „atommentesítéséről” – idézte fel Török Gábor politikai elemző az akkori eseményeket.
Arról a budapesti memorandumról van szó, amelyet Vlagyimir Putyin épp az ukrajnai háborújával szegett meg, abban ugyanis az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz hasonlóan Oroszország is ígéretet tett Ukrajna biztonságának garantálására az országban lévő atomfegyverek átadásáért cserébe.
Török Gábor azzal kapcsolatban hozta fel a témát, hogy Orbán Viktor kifejtette harcosainak Zánkán: „amikor a magyarok végre kihúzhatnák magukat, rögtön azt kérdezik, olcsóbb lesz-e ettől a kenyér”, majd arra jutott, hogy igen. Ezért a politikai elemző felidézte: „Horn Gyula és kormánya pár napig a világ legfontosabb vezetőit láthatta vendégül, ám még a csúcs péntekén bejelentették: az áram 65, a földgáz 53 százalékkal drágul a lakosság számára. Pont három hónappal azelőtt, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter a róla elnevezett megszorító csomagot prezentálta.”
Török Gábor Orbán Viktor posztjáról: jött már innen selyemzsinór elnöknekTörök Gábor: Lehetetlen olyan hiteles mérést végezni, mint amilyenről Orbán Viktor beszélt Tusványoson Török Gábor: Sulyok Tamás nem csak politikai, de digitális analfabéta is Csúszik az amerikai és az orosz külügyminiszter találkozója, így valószínűleg a budapesti Trump-Putyin-csúcs is