gyász;halálhír;Limp Bizkit;

Sam Rivers

Meghalt Sam Rivers, a Limp Bizkit basszusgitárosa

Negyvennyolc éves volt.

Negyvennyolc éves korában meghalt Sam Rivers, a Limp Bizkit amerikai nu metal együttes alapító tagja és basszusgitárosa - írja a BBC az együttes közösségi médiában tett bejelentése alapján.

„Már az első együtt játszott hangtól kezdve olyan fényt és ritmust hozott, amit soha nem lehetett pótolni. Tehetsége könnyed volt, jelenléte felejthetetlen, szíve hatalmas” - méltatták Sam Riverst a zenekar tagjai, de hogy pontosan mi okozta a halálát, azt nem hozták nyilvánosságra. „Annyi közös pillanatot éltünk át – vad, csendes, gyönyörű pillanatokat –, és mindegyik többet jelentett azáltal, hogy ő ott volt” - írták.

A Limp Bizkitet Sam Rivers Fred Dursttal, John Ottóval és DJ Lethallel alapította 1994-ben. Dalaik már a 90-es évek végére meghatározóvá váltak a zenei világban és a metal népszerűvé tételében is komoly szerepük volt. Slágeralbumaik közé tartozik a Significant Other, a Chocolate Starfish és a Hot Dog Flavored Water, de olyan kislemezekkel is sikert arattak, mint a Take a Look Around és a Rollin'.

DJ Lethal közlése szerint a zenekar tagjai azóta is sokkban vannak a haláleset miatt, ugyanakkor a rajongóktól azt kérte, hogy tartsák tiszteletben Sam Rivers családjának magánéletét.

A basszusgitárosról úgy tudni, hogy egy időben alkoholproblémákkal küzdött, 2015-ben ott is hagyta emiatt az együttest több évre, de 2019-ben tért vissza. Májátültetésen kellett átesnie, de elmondása szerint a szünet alatt leszokott az ivásról és mindent az orvosok utasításainak megfelelően csinált.

Sam Rivers 2000-ben elnyerte a legjobb basszusgitárosnak járó Gibson-díjat. A zenész jótékonysági projektekben is részt vett, ezt a zenekar külön is méltatta. „A zenéden és az életeken keresztül fogsz tovább élni, amelyeket a zenéddel, a jótékonysági munkáddal és a barátságaiddal segítettél megmenteni” – fogalmazott DJ Lethal.

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke megmagyarázta, miért csak egy A4-es oldalt kapott a Nobel-díjas magyar író a Frankfurti Könyvvásár magyar standján. Szerinte a szemle nem az írókról, hanem a könyvekről szól, azokból pedig egy polcnyi volt.