Észak felől hidegfront érinti térségünket, a mögötte érkező hidegebb levegő hatására pedig átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés, és több helyen mérhetünk éjjel fagypont körüli értékeket – írja a HungaroMet.
Az előrejelzés szerint szombat délelőtt szinte országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti és délnyugati országrészben még este is maradhatnak felhősebb területek. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor, és egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk, késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő.
Vasárnap a hajnalra foltokban képződő köd és rétegfelhőzet feloszlik, majd napközben nagyobbrészt derült, északkeleten gomolyfelhős, napos idő várható, és nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz, és csak helyenként élénkül majd meg a délire forduló szél. A hőmérséklet délután 11 és 15 fok között alakul.
Jövő héten nyugatiasra fordul az áramlás, és melegebb, nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk.