Drónészlelések miatt péntek este ismét leállt a légiforgalom a müncheni repülőtéren. Thomas Borowik rendőrségi szóvivő szerint a légikikötőben péntek este 9 óra 28 perckor állították le a forgalmat, a Bild azt írja, hogy a vesztegzár és a káosz órái után végül csak szombat reggel kezdődhetett a check-in, az első repülőgép reggel 7 óra előtt szállhatott fel. A szövetségi rendőrség közlése szerint vizsgálatot indítottak annak megállapítására, hogy valóban pilóta nélküli repülőgépeket láttak-e. Eddig két észlelést erősítettek meg, egy-egy gyanús drón péntek éjjel 11 óra körül feltűnt a müncheni repülőtér, déli, illetve északi futópályájánál is. Thomas Borowik azt mondta olyan gyorsan váltak kámforrá, hogy nem sikerült azonosítani őket.
Azután, hogy a német légiirányítás (DTC) elővigyázatosságból felfüggesztette a légiközlekedést mindkét fel- és leszállópályán, 23 érkező járatot kellett átirányítani, 12 járatot törölni, 46 járatot pedig nem indítottak el. Mindez 6500 utast érintett, akik között hálózsákokat, üdítőitalokat osztottak szét, az Oktoberfest miatt Münchenben ugyanis elég nehéz hotelszobát vagy Airbnb-t kivenni.

Mint megírtuk, csütörtök éjjel és péntek hajnalban számos, ismeretlen eredetű drón zavarta meg Németország második legnagyobb repülőterének forgalmát. Több járatot töröltek, illetve a közeli Nürnberg és Stuttgart repülőterére irányították át őket. Az incidens mintegy háromezer embert érintett. Több százan töltötték tábori ágyakon az éjszakát a terminálokon.
Most a müncheni repülőteret kellett ideiglenesen lezárni drónok észlelése miattA forgalom a kora reggeli órákban indult újra.
Az európai légiközlekedésben az elmúlt hetekben többször alakult ki káosz drónészlelések miatt. Alexander Dobrindt német belügyminiszter pénteken ígéretet tett arra, hogy olyan törvényt nyújtanak be, amely megkönnyíti a rendőrség számára, hogy felkérje a hadsereget drónok lelövésére.