Magyar Nemzeti Bank;nyomozás;Tordai Bence;

Nem cifrázta túl a rendőrség a választ, hol tart jelenleg MNB-ügyben a nyomozás

Tordai Bence szerint három hónapig tartott, amíg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kigyöngyözte magából azt az egy mondatot.

A nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és iratokat gyűjt, azok elemzését végzi, valamint tanúkihallgatásokat tart – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetője a Párbeszéd–Zöldek frakcióvezetőjének kérdésére, hogy hol tart jelenleg a Magyar Nemzeti Bankból (MNB) eltűnt közpénzmilliárdok ügyében indított vizsgálat.

Tordai Bence minderre úgy reagált, hogy hatalmasat megy „a Pintér-féle” rendőrség. Ő július 2-án tette fel kérdését, amelyre október 3-án kapott választ. Mint fogalmazott, egy teljes, összetett mondatot küldtek, amelynek érdemi része rövidebb volt, mint a nyomozó egység hivatalos elnevezése. A politikus szerint a válaszból mindenki eldöntheti, mennyire komoly szakmai munka folyik az ügyben. Hozzátette, hogy gyanúja szerint a nyomozás is hasonló ütemben zajlik. Úgy vélte, erre utal a Matolcsy- és az Orbán-klán üzleteinek fellendülése, valamint az MBH-részesedés átengedése Mészáros Lőrinc körének, kvázi váltságdíjként.

Ezt megelőzően az Állami Számvevőszék a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány vizsgálata után ismeretlen tettes ellen tett feljelentést vagyon elleni, illetve a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanújával. Az ÁSZ feltárása szerint a PADMA 500 milliárd forintos vagyonából legalább 150–200 milliárd forint veszett el hibás vagy tudatosan hibás befektetési döntések következtében. Jelentésében az állt, hogy az alapítvány vagyonkezelő társasága, az Optima Zrt. működése során a vagyont összetett céghálóba és magántőkealapok rendszerébe rejtette, vagyis közvagyont tüntetett el. Miközben veszteséges tőzsdei tranzakciókon százmilliárdok tűntek el, az érintett cégeken keresztül a volt jegybankelnök családtagjai és üzleti köre ügyleteket kötött, amelynek nyomán ebben a körben több milliárd forintos magánvagyonok jöhettek létre.

Sok részlet homályos, de egyre több információ ismert, miként zajlott a javítóintézetis lányok beszervezése.