Három, a közvéleményt kisebb-nagyobb mértékben foglalkoztató kérdésben kérik ki az emberek véleményét egy most zajló „gazdaságszociológiai” felmérésben egy „német cég” nevében – írja a hvg.hu.
A portálnak egy olvasója arról számolt be, a telefonos közvélemény-kutatás során rákérdeznek
az egészségügy helyzetére, arra, hogy mennyire elérhető;
a bíróságok és a média szerepére a demokráciában, például hogy kell-e a kormányt segíteniük;
valamint arra, hogy a „tisztességtelenül szerzett” vagyonok visszaszerzését mi akadályozza leginkább. A megadott válaszlehetőségek között szerepel a politikai akarat vagy a jogi keretek hiánya, és az is, hogy nincs akadály, jól működik a rendszer.
Az, hogy kinek végzik a felmérést, nem derült ki.
Az átláthatósági törvény visszahozatalán túl másra is készülhet a Fidesz, hogy muníciót adjon a „külföldről pénzelt civil szervezetek” elleni kampányáhozMészáros Lőrinc lánya lezáratná azt az utat, ahonnan a zebrákat és az antilopokat látni útban Hatvanpuszta feléNyilvános bocsánatkérést vár Takács Pétertől a MOK, miután az államtitkár arról beszélt, a háziorvosok „maradékelven” választódtak ki az egyetem után