Izrael;Gázai övezet;segélyszállítmány;

Tiltakozás a Global Sumud flotilla elfogása ellen Milánóban 2025. október 3-án

A Gázai övezetbe tartó flottilla utolsó hajóját is feltartóztatta Izrael

A Marinette nevű jachtot a többi lefoglalt vízi járműhöz hasonlóan az asdódi kikötőbe irányítják.

Az izraeli haditengerészet péntek reggel feltartóztatta a Gázai övezetbe tartó Global Sumud nemzetközi segélyszállító flottilla utolsó hajóját, a Marinette nevű jachtot is a hajó legénysége által üzemeltetett kamera tanúsága szerint, amelynek képeit nyilvánossá tették.

A Marinette-ről sugárzott élő közvetítésen látható, amint egy izraeli kommandó katonái felszállnak a hajóra, és a többi lefoglalt vízi járműhöz hasonlóan az asdódi kikötőbe irányítják.

A Gázai övezet tengeri blokádjának megtörésére tett kísérlet utolsó hajója, a Marinette a legénység közlése szerint műszaki problémák miatt lemaradt a hajóraj többi tagjától, és csak péntek reggel érte el az izraeli tengeri biztonsági övezetet. A flottilla másik negyven tagját a haditengerészet már szerda estétől kezdődően feltartóztatta és lefoglalta.

Az izraeli rendőrség az X-en bejelentette, hogy

a flottillával utazó és a haditengerészet által őrizetbe vett, több mint négyszáz nemzetközi aktivista őrizetének átvételére több száz rendőrt vezényelt az asdódi kikötőbe, pedig mindez a zsidó vallás legjelentősebb ünnepekor, a szerda estétől csütörtök estig tartó jóm-kipúrkor történt, amikor alig valami működik az országban. 

Szakszerű fellépésükért Benjámin Netanjahu miniszterelnök meg is dicsérte a haditengerészet katonáit és a rendőröket. Az aktivistákat tovább szállították, és ki fogják őket toloncolni hazájukba. A rendőrség videófelvételt készített arról, és ezt közzé is tette, hogy összeszedik a kikötőbe vontatott hajókról a Gázai övezetbe szánt segélyszállítmányokat, hogy aztán el is juttassák oda, de közlésük szerint csak elenyésző mennyiségű árut találtak.

Az izraeli külügyminisztérium az X-en ismét provokációnak nevezte a segélyakciót.

„Ahogy mondtuk: ez soha nem a segélyről szólt. Mindig a provokáció volt a lényeg"

– közölte a tárca. Hozzátette, „a Hamász-Sumud egyik hajója sem járt sikerrel abban, hogy belépjen egy aktív harci övezetbe, vagy áttörje a törvényes tengeri blokádot. De minden utas biztonságban van és jó egészségnek örvend”.

Izrael szerint az akció mögött a Hamász palesztin iszlamista szervezet áll.

A Global Sumud hajóin politikusok és aktivisták, köztük a svéd Greta Thunberg klímaaktivista is utazott. Szeptemberben indultak Spanyolországból. Akciójukat „béketudatos, erőszakmentes humanitárius missziónak" nevezték, amellyel a céljuk „a blokád megtörése” volt,

„humanitárius segítségnyújtás az ostrom alatt álló, éhínséggel és népirtással sújtott Gázai övezeti lakosságnak”.

A flottilla útját nemzetközi figyelem kísérte, több ország – köztük Törökország, Spanyolország, Olaszország – hatóságai hajókat vezényeltek a flottilla kíséretére állampolgáraik védelmére, miközben Izrael többször is figyelmeztette a résztvevőket, hogy forduljanak vissza.

Az ukrán elnök szerint Oroszország szándékosan idézi elő radioaktív balesetek veszélyét azzal, hogy a nukleáris létesítmények áramellátását biztosító energetikai infrastruktúrát támadja.