„Káncz Csaba külső szerzőként alkalomszerűen geopolitikai tematikájú anyagokat készített a Privátbankár szerkesztőségének. A történtek után az együttműködés minden formáját azonnali hatállyal megszüntettük Káncz Csabával, szerződését közös megegyezéssel felbontottuk” – idézte a Telex a Privátbankár lapigazgatójának a megkeresésükre adott válaszát. Azután érdeklődtek, hogy a kormánypárti Mandiner vasárnap vette észre, hogy a korábban a Privátbankáron és az Mforon is publikáló Káncz neve eltűnt a Privátbankár impresszumából.
A lapigazgató megjegyezte azt is, hogy a Privátbankárnál fontosnak tartják, hogy eleget tegyenek az újságírás szakmai és és etikai szabályainak. A hogy fogalmazott, ezt elvárják a külsős szerzőktől is, még akkor is, ha az említett Facebook-bejegyzést az Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint is magánszemélyként, és nem újságíróként írta. Utóbbi mondat Tuzson Bence szerdán megjelent háromoldalas jelentésére utal, amelyben a miniszter leírta, hogy Káncz Csabát tanúként hallgatták ki a Szőlő utcai üggyel összefüggésben.
A jelentés szerint Káncz Csaba szeptember 13-án egy Facebook-posztban „tényekkel alá nem támasztott állításokkal” utalt a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatásában lévő egykori igazgatójának, Juhász Péter Pálnak politikai kapcsolataira és tevékenységére. Juhász Péter Pált és élettársát jelenleg azzal gyanúsítják, hogy két felnőtt, de intézetis múltú nőt futtattak prostituáltként, akiket kamu állásba tettek a Szőlő utcai javítóintézetben.
Hadházy Ákos: Rendőrök foglalták le Káncz Csaba számítógépét Tuzson Bence szerint az Orbán-kormány miniszterei ártatlanok, ő idegen titkosszolgálati szálakat lát a Szőlő utcai javítóintézet ügyébenLapunk is beszámolt arról, Hogy Hadházy Ákos fügetlen országgyűlési képviselő szerda ester Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy rendőrök foglalták le a Privátbankár újságírójának számítógépét, mert Káncz Csaba egy korábbi Facebook-bejegyzésében érintettként nevezett meg fideszes politikusokat a Budapesti Javítóintézet körüli gyűrűző pedofilgyanú ügyében. Az említett jelentésben arról is írtak, hogy az újságíró pénzt kapott 2012 és 2016 között a brit hírszerző szolgálat (MI6) volt munkatársai által alapított, üzleti hírszerzéssel foglalkozó vállalkozástól. Káncz a Telexnek elismerte, hogy szerződésben állt az említett céggel, de azt egyáltalán nem tudta, hogy az az MI6-hez köthető, úgy tudta, az egy üzleti konzultáns vállalkozás.
Káncz Csaba állítólag nem tudta, hogy az MI6-hez köthető cégtől kap utalást Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Habony Árpád cégének is dolgozott korábban a brit hírszerzéssel kapcsolatba hozott Káncz Csaba Budapesti Javítóintézet: Kocsis Máté mondatai az ötvenes éveket idézték, a Tuzson-féle jelentés hemzseg a csúsztatásoktól