Magyarország az elsők között, zökkenőmentesen állította le a 3G-szolgáltatást Európában, a hazai szolgáltatók pedig már megkezdték az előkészületeket a 2G hálózatok lekapcsolására is, amire leghamarabb az évtized végén kerülhet sor – hangzott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) közös szakmai konferenciáján.
Az NMHH közleménye szerint Kollár Péter, a hatóság frekvencia- és azonosítógazdálkodási igazgatója a 2G hazai kivezetéséről tartott eseményen emlékeztetett: a 3G lekapcsolásával ellentétben a 2G kivezetésekor már nem fog rendelkezésre állni „védőhálóként” egy régebbi technológia, ezért a folyamat a korábbiaknál is alaposabb felkészülést igényel minden érintettől.
A 2G kivezetésének legfontosabb aspektusait ismertető konferencián a szakértők azt hangsúlyozták, hogy a 2G rendszer fenntartása igen költséges, hatékonysága pedig már nagyon alacsony az új technológiákhoz képest, ezért szükségszerűvé vált annak kivezetése. A várhatóan az évtized végén megvalósuló lekapcsolásig azonban biztosítani kell a szolgáltatást.
Az üzleti ügyfelek mellett még a háztartásokban is mintegy 1,3 millió olyan, jellemzően nyomógombos mobilkészülék van forgalomban, ami nem kompatibilis a mára már teljesen elterjedt 4G technológiával, így számukra teljesen megszűnne a szolgáltatás a 2G kivezetésével.
A rendezvényen a szakemberek bemutatták a jelenlegi nemzetközi trendeket és kivezetési tapasztalatokat is, amelyek azt mutatják, hogy bár vannak a világon olyan országok –például az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán, Kanada, Szingapúr, Kína – ahol már hamarabb elkezdték ezt a folyamatot, Európában a legtöbb szolgáltató a magyarországi szereplőkhöz hasonlóan leghamarabb 2028-30-ra tervezi a 2G szolgáltatás lekapcsolását.