Tagadta a Tisza Párt gazdaságpolitikusa, hogy náluk készült volna az az adóemeléseket tartalmazó dokumentum, amely korábban az Indexen jelent meg.
Kármán András a HVG-nek adott interjújában azt mondta, a pártban ilyesmiről szó sem esett, és még csak hasonlóról sem tárgyaltak. Mi az adócsökkentés programját hirdettük meg a napokban, fontos adókönnyítéseket tervezünk mind a személyi jövedelemadóban (szja), mind az általános forgalmi adóban (áfa). Emellett az is az igazságosabb és arányosabb adórendszer irányába mutató korrekció, hogy bevezetjük a szupergazdagok vagyonadóját – magyarázta.
Kijelentette: az adórendszer egészében aránytalan, nem elég egyetlen adónemre figyelni. Az alsó jövedelmi ötöd hat százalékkal magasabb effektív adókulccsal adózik, mint a leggazdagabbak. Ezt az aránytalanságot adójóváírással, az alapvető termékek áfájának csökkentésével és a szupergazdagokra kivetett vagyonadóval orvosolnák. Így a Tisza Párt esetleges választási győzelmével Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István milliárdos összegeket fognak befizetni a költségvetésbe. Ez számításaik szerint akkora összeg lesz, mint amennyit elvinne az adójóváírás. Utóbbinak több mint kétmillió haszonélvezője lesz, a vagyonadót pedig néhány száz, legfeljebb 1000–1200 adózó fizeti majd. Önbevallásra gondolunk, de mivel ilyen kevés adóalany van, nagyon szigorúan és alaposan ellenőrizni lehet, hogy véletlenül sem felejtettek-e el ezt-azt bevallani – fejtegette.
Orbán Viktor Kötcsén azt mondta, kiskakasból nem lesz nagykakas, de a Tisza Párt adóterveiről azért tartanak egy nemzeti konzultációtTarr Zoltán: A Fidesz egy olyan adórendszerrel riogat, amit az Index hamisított Rogán Antal megrendeléséreSzólt arról is, hogy – szemben Orbán Viktor kötcsei állításával – nem kap fizetést az Erste Banktól, mivel már nyáron eljött onnan, és saját bevallása szerint teljesen lezárta magában ezt az életszakaszt. Tudom, hogy olyan politikai környezetben élünk, ahol folyamatos lejáratási kísérletek folynak a Tisza Párttal és annak politikusaival szemben. Miután nyíltan vállaltam, hogy a szakértői csapat tagja vagyok, rám is ez vár. Szomorú, hogy ilyen a magyar közélet – tette hozzá.
Kármán András nem tudta megmondani, reálisan hány év lehet, mire Magyarország is csatlakozik az eurózónához, mivel nem lát rá a költségvetés valódi állapotára, így találkozhatnak meglepetésekkel.
Nagy Attila Tibor: Félig-meddig nyert ügye van a Fidesznek, ha sok emberrel képes elhitetni, hogy Magyar Péter adóemelésre készül