Csak egy olvasó által küldött videóból derült ki péntek délután, hogy újabb BKV-busz gyulladt ki pénteken a budapesti Jászai Mari tér környékén – írja a Telex. A portál megkeresésére a BKV sajtóosztálya megerősítette a tűzesetet. A lángok nem sokkal délután fél kettő után keletkeztek egy 9-es jelzésű busz motorterében.
– A motortól nagyjából 1 méter távolságban elektromos zárlat keletkezett az úgynevezett motortéri vészleállító berendezésben. A jármű vezetője az utasokat biztonságban leszállította a buszról, senki nem sérült meg, majd a zárlat okozta lángokat – még a tűzoltók kiérkezése előtt – poroltóval eloltotta. A járművet kollégáink a telephelyére vontatták, a kieső busz helyére pedig másikat állítottak forgalomba. A zárlat pontos okát a későbbi vizsgálatok után lehet majd megállapítani – tették hozzá.
Lapunk is beszámolt arról, hogy a fővárosi kormányhivatal vizsgálata a budapesti buszállomány 76 százalékánál talált problémát. – „A buszok 12 százaléka közlekedésre alkalmatlan, további 60 százaléknál olyan hibák vannak, amelyek miatt ismételt műszaki vizsgálatra, 4 százaléknál pedig azonnali javításra van szükség” – írták a BKV buszparkjáról. A vizsgálat azután indult, hogy augusztusban két nap alatt három jármű is kigyulladt Budapesten.
A fővárosi BKV-buszok 76 százalékánál talált problémát a kormányhivatalNegyven BKV-buszt vizsgált át a kormányhivatal, kilencet kitiltott a forgalombólA tűzesetek miatt Karácsony Gergely főpolgármester is vizsgálatot rendelt el, s amelynek eredményeiről szintén beszámoltunk. Budapest vezetője augusztus végén azt írta, hogy a BKV elvégezte a buszflottája vizsgálatát, az utasok nincsenek veszélyben. Állította, az ő hivatalba lépése óta pedig kevesebb tűzeset történt, de elismerte, hogy az autóbuszok műszaki állapota problémás, ennek okát elsősorban az elöregedett járműparkban látja. A megoldást a régi buszok lecserélése jelentené, de ahhoz nem a tervek vagy a szándék hiányzik, hanem a szükséges forrás, hiába dolgoztak ki már évekkel ezelőtt egy banki konstrukciót, amely az összes busz lecserélését lehetővé tette volna, ám ehhez a kormány nem járult hozzá.
Karácsony Gergely: A BKV elvégezte a buszflottája vizsgálatát, az utasok nincsenek veszélybenAzonnal hatállyal teljes körű tűzbiztonsági vizsgálatot rendelt el valamennyi autóbuszán a BKVKét nap alatt három BKV-busz is kigyulladt, Vitézy Dávid az Orbán-kormányt kéri számon