Folytatódik a mozgalmas időjárás, többfelé továbbra is számíthatunk záporokra, zivatarokra, valamint felhőszakadásra – írja a HungaroMet.
Az előrejelzés szerint kedd reggel, délelőtt még többfelé felhős és – főként keleten, északkeleten – elszórtan záporos, zivataros idő várható. Délután már nagyrészt napos időre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel, és egyre inkább az északkeleti harmadban (ott is egyre kevesebb helyen) alakulhatnak ki zivatarok. Estétől viszont már délnyugat felől növekszik majd a felhőzet és a csapadékhajlam is. A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés is kísérheti.
A várható zivatarok miatt tizenhárom vármegyére (Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek:

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 30 fok között várható, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 15 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet.