A családon belüli erőszak témakörét bagatellizáló fejtegetésbe bocsátkozott Donald Trump amerikai elnök, amikor is a New York Times szerint azt javasolta, hogy egyes „otthon elkövetett” bűncselekmények ne számítsanak bele a bűnözési statisztikába, mivel szerinte politikai ellenfelei a „feleséggel való kis veszekedésről” szóló jelentéseket használják fel a bűnözés elleni fellépésének aláásására.
A portál felidézi, hogy Donald Trump előzőleg egy sor, bizonyíték nélküli állítást tett a washingtoni bűnözés szintjéről, amikor is szövetségi szintű intézkedéseket rendelt el a fővárosban. Egyebek között ekkor beszélt arról is, hogy visszaállítaná Washingtonban a halálbüntetést.
Az elnök több száz nemzeti gárdistát és szövetségi rendvédelmi tisztet vezényelt a fővárosba, ennek nyomán pedig ismét bizonyíték nélkül azt állította, hogy Washingtonban most „nulla bűncselekmény” van. Csökkenés ugyan mutatkozott (bár az adatok már a fellépése előtt is jelentős bűnözési visszaesést mutattak az amerikai fővárosban), de nulláról finoman szólva nem lehet beszélni - mutat rá a lap, amely szerint továbbra is mindennaposak a lopások, rablások, egyéb erőszakos cselekmények. A rendőrségi statisztikák szerint például csak vasárnap történt egy gyilkosság, hat gépjárműlopás, két lőfegyverrel elkövetett halálos támadás, négy rablás és több mint 30 egyéb lopás.
E statisztikákra válaszul állt elő Trump egy furcsa elmélettel. „Az otthon zajló dolgokat bűncselekménynek nevezik” - kifogásolta, majd politikai ellenfelei vélelmezett aknamunkájáról szólva úgy folytatta: „bármit megtesznek, hogy találjanak valamit. Ha egy férfi kicsit összevesz a feleségével, azt mondják, hogy az már bűncselekmény” - méltatlankodott.
Az amerikai elnök e megjegyzése a lap szerint gyorsan kritika tárgyává vált. Egyebekben a portál megjegyzi, Trump korábban is előszeretettel törekedett arra, hogy a bűnügyi statisztikák alternatív valóságát teremtse meg, hogy aládúcolja azokat a bűnüldözési intézkedéseket, amelyeket eltervezett.
Donald Trump preventív jelleggel halálbüntetést vezetne be Washingtonban