Népirtás - először hagyta el ez a szó Gáza kapcsán a spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez száját a hétfő reggel tartott sajtótájékoztatón.
A kormányfő hónapok óta igyekezett finomabban fogalmazni, ami komoly konfliktust is okozott a koalícióján belül, tekintve hogy a több kisebb baloldali pártot tömörítő Sumar már többször használta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő gázai offenzívájára a népirtás kifejezést. Sánchez pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) viszont eddig tartózkodott tőle. Olyannyira, hogy az egykori védelmi minisztert, Margarita Roblest tavaly ezért a szóhasználatért menesztették.
Sánchez viszont most kimondta, majd hozzátette, hogy országa jelentősen fokozza az Izraelre gyakorolt politikai és gazdasági nyomást. A kormány új, átfogó intézkedéscsomagot hirdetett meg - amit kedden a miniszterek tanácsa fogad el, majd ezután kerül a kongresszus elé -, ennek részeként teljes embargót hirdet az izraeli gyártmányú fegyverek vásárlására és eladására. A kormányfő hónapok óta igyekezett finomabban fogalmazni, ami komoly konfliktust is okozott a koalícióján belül, tekintve hogy a több kisebb baloldali pártot tömörítő Sumar már többször használta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő gázai offenzívájára a népirtás kifejezést. Sánchez pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) viszont eddig tartózkodott tőle. Olyannyira, hogy az egykori védelmi minisztert, Margarita Roblest tavaly ezért a szóhasználatért menesztették.
Sánchez viszont most kimondta, majd hozzátette, hogy országa jelentősen fokozza az Izraelre gyakorolt politikai és gazdasági nyomást. A kormány új, átfogó intézkedéscsomagot hirdetett meg - amit kedden a miniszterek tanácsa fogad el, majd ezután kerül a kongresszus elé -, ennek részeként teljes embargót hirdet az izraeli gyártmányú fegyverek vásárlására és eladására. Ezen kívül megtagadja a fegyvereket vagy üzemanyagot Izrael felé szállító hajók és repülőgépek belépését az ország légtérébe és kikötőibe. Az összesen nyolc intézkedésből álló csomag harmadik pontja pénzügyi támogatást nyújt az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) humanitárius szervezetnek, és behozatali tilalmat vezet be az izraeli megszállt területeken előállított termékekre.
Sánchez a szankciók bejelentése előtt hangsúlyozta, hogy a zsidó nép megszámolhatatlan mennyiségű üldöztetést szenvedett el, ezért megérdemel egy saját államot és azt, hogy biztonságban érezze magát. "Éppen ezért a spanyol kormány az első naptól kezdve elítélte a Hamász terrorcselekményeit" - mondta Sánchez, majd hozzátette: "De egy dolog megvédeni az országodat, és egy teljesen másik kórházakat bombázni és gyerekeket éheztetni."
Sánchez azt is kiemelte, hogy Spanyolország jóval messzebbre megy mint a többi uniós állam. Elsőként ismerte el Palesztinát, és most is elől szeretne járni Gáza ügyében. Sánchez egyelőre nem akarja megszakítani a kapcsolatot az izraeli kormánnyal, hiába sürgetik koalíciós partnerei. Az El Paísnak nyilatkozó szakértők szerint ez a lépés ugyanis kontraproduktív lenne a Palesztin állam létrejöttéhez. Emlékeztetnek: egyetlen arab ország sem szakította meg a kapcsolatot Izraellel, maga a Palesztin Hatóság sem. Ez ugyanis a konfliktus megoldásából kihagyná őket. Azt viszont bejelentette Sánchez, hogy megtiltja a belépést Spanyolországba azoknak az "állami vagy katonai tisztviselőknek, akik részt vesznek a népirtásban."
Izrael válaszul határozottan elutasította Sánchez intézkedéseit. Gideon Szaár izraeli külügyminiszter antiszemitának nevezte az intézkedést, és azt állította, hogy Sánchez csupán "belföldi korrupciós botrányairól próbálja elterelni a figyelmet." Az izraeli kormány megtorlásként megtiltotta a belépést két spanyol miniszternek: Yolanda Díaz munkaügyi és Sira Rego ifjúsági ügyekért felelős minisztereknek. Mindketten a Sumarhoz tartoznak. Szaár szerint Díaz az igazi "felbujtó, aki kihasználja Sánchez politika gyengeségét, hogy előre tolja antiszemita nézeteit." - idézte a minisztert a Guardian.
Vasárnap egyébként maga az izraeli legfelsőbb bíróság ítélt a Netanjahu-kormány ellen, mivel nem biztosítottak megfelelő mennyiségű ételt az alapvető életben maradáshoz a palesztin foglyoknak. A döntés egyedülálló a háború két évvel ezelőtti kirobbanása óta.
zen kívül megtagadja a fegyvereket vagy üzemanyagot Izrael felé szállító hajók és repülőgépek belépését az ország légtérébe és kikötőibe. Az összesen nyolc intézkedésből álló csomag harmadik pontja pénzügyi támogatást nyújt az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA) humanitárius szervezetnek, és behozatali tilalmat vezet be az izraeli megszállt területeken előállított termékekre.
Sánchez a szankciók bejelentése előtt hangsúlyozta, hogy a zsidó nép megszámolhatatlan mennyiségű üldöztetést szenvedett el, ezért megérdemel egy saját államot és azt, hogy biztonságban érezze magát. "Éppen ezért a spanyol kormány az első naptól kezdve elítélte a Hamász terrorcselekményeit" - mondta Sánchez, majd hozzátette: "De egy dolog megvédeni az országodat, és egy teljesen másik kórházakat bombázni és gyerekeket éheztetni."
Sánchez azt is kiemelte, hogy Spanyolország jóval messzebbre megy mint a többi uniós állam. Elsőként ismerte el Palesztinát, és most is elől szeretne járni Gáza ügyében. Sánchez egyelőre nem akarja megszakítani a kapcsolatot az izraeli kormánnyal, hiába sürgetik koalíciós partnerei. Az El Paísnak nyilatkozó szakértők szerint ez a lépés ugyanis kontraproduktív lenne a Palesztin állam létrejöttéhez. Emlékeztetnek: egyetlen arab ország sem szakította meg a kapcsolatot Izraellel, maga a Palesztin Hatóság sem. Ez ugyanis a konfliktus megoldásából kihagyná őket. Azt viszont bejelentette Sánchez, hogy megtiltja a belépést Spanyolországba azoknak az "állami vagy katonai tisztviselőknek, akik részt vesznek a népirtásban."
Izrael válaszul határozottan elutasította Sánchez intézkedéseit. Gideon Szaár izraeli külügyminiszter antiszemitának nevezte az intézkedést, és azt állította, hogy Sánchez csupán "belföldi korrupciós botrányairól próbálja elterelni a figyelmet." Az izraeli kormány megtorlásként megtiltotta a belépést két spanyol miniszternek: Yolanda Díaz munkaügyi és Sira Rego ifjúsági ügyekért felelős minisztereknek. Mindketten a Sumarhoz tartoznak. Szaár szerint Díaz az igazi "felbujtó, aki kihasználja Sánchez politika gyengeségét, hogy előre tolja antiszemita nézeteit." - idézte a minisztert a Guardian.
Vasárnap egyébként maga az izraeli legfelsőbb bíróság ítélt a Netanjahu-kormány ellen, mivel nem biztosítottak megfelelő mennyiségű ételt az alapvető életben maradáshoz a palesztin foglyoknak. A döntés egyedülálló a háború két évvel ezelőtti kirobbanása óta.
A spanyol miniszterelnök kudarcnak tartja Európa válaszát a gázai háborúraFelhőkarcolót robbantott fel Izrael Gázában, a Hamász jelentése szerint 19-en meghaltak