Árverésre bocsátotta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azt a Budapest belvárosában, részben a Duna-parti Széchenyi téren található, Pollack Mihály házaként is ismert épületegyüttest, amelyet évtizedek óta a Belügyminisztérium használ – számol be a G7.
A portál emlékeztet: az MNV az elmúlt időszakban több száz, köztük milliárdos értékű állami ingatlant próbált meg értékesíteni, a mostani aukció azonban ezek közül is kiemelkedik: a három helyrajzi számon elhelyezkedő, de egy egységet képező épület kikiáltási ára közel 51 milliárd forint.
A licit szeptember 15-én kezdődik 50,8 milliárd forintról, de az árverésen csak az vehet részt, aki már korábban letette a 12,7 milliárdos biztosítékot. Az új tulajdonos azonban nem veheti majd azonnal birtokba az ingatlant, azt ugyanis részben még mindig használja a tárca. Az ingatlanokat év végéig ürítik ki, így a birtokátruházás végső határideje tervezetten 2026. január 15. lesz. A lap azt írja,
az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem lenne meglepő, ha a jelenleg irodai célra használt ingatlant „végül szállodává alakítanák át, ahogy az sem, ha az épület a miniszterelnök veje, Tiborcz István közelében landolna”.
Tiborcz Istvánnak és a hozzá köthető üzleti köröknek ugyanis már most van öt szállodája ennek az épületnek a nagyjából 500 méteres körzetében, ebből három ráadásul azokban az utcákban vagy azokon a tereken, ahonnan a Belügyminisztérium ingatlanja is közvetlenül elérhető.
Arra egyébként egy ideje számítani lehetett, hogy valamikor meghirdetik az ingatlant. A 24.hu alapján lapunk is beszámolt róla tavaly decemberben, hogy eladhatják az épületet, miután törölték azt a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő, műemléki védelem alatt álló építmények és építményegyüttesek sorából.
Eladnák a Belügyminisztérium épületét, Pintér Sándor hivatala is a Várba költözikAkkor azzal indokolták az intézkedést, hogy „az állami tulajdonban álló ingatlanegyüttes a Belügyminisztérium kiköltözését követően állami közfeladat ellátásához a továbbiakban nem szükséges, annak egyéb módon történő hasznosítása, értékesítése indokolt”.