Több külföldit is azonosítottak a portugál hatóságok csütörtök estére az előző nap balesetet szenvedett lisszaboni siklóvasút áldozatai közül - közölte az ügyészség és a rendőrség.
A turisták körében is népszerű Gloria siklóvasút egyik kocsija siklott ki szerdán egy lejtőn, majd teljes erővel egy épületnek csapódott. A balesetben a legfrissebb adatok szerint 16-an vesztették életüket és 22-en sérültek meg.

A helyi ügyészség közlése szerint az igazságügyi orvosszakértők eddig öt portugál mellett két dél-koreai és egy svájci állampolgár holttestét tudták teljes bizonyossággal azonosítani.
"Nagy valószínűséggel" pedig két kanadai, egy amerikai, egy német és egy ukrán állampolgár is van a halálos áldozatok között
- tette hozzá Luís Neves, a portugál igazságügyi rendőrség vezetője, aki azt is közölte, hogy az áldozatokat dokumentumaik, a baleset előtt folytatott kommunikációjuk, valamint a hozzátartozóikról információt kereső személyektől származó tájékoztatás alapján igyekeznek azonosítani.
A baleset okával kapcsolatban Neves még este is azt hangsúlyozta, hogy egyelőre "semmit sem zárnak ki".

Manuel Leal, a Fectrans szakszervezet vezetője a helyi televíziónak elmondta, hogy korábban a dolgozók panaszkodtak, hogy a kocsikat húzó kábel feszességével kapcsolatos problémák megnehezítették a fékezést, de még túl korai lenne azt állítani, hogy ez volt a baleset oka.
A portugál főváros közlekedését irányító Carris vállalat közölte:
szavatolja, hogy "minden karbantartást az előírásoknak megfelelően végrehajtottak,
különösen az általános karbantartást, amelyet négyévente végeznek, és legutóbb 2022-ben volt soron, valamint a kétévente végzett közbenső karbantartást is, amelyet legutóbb 2024-ben" csináltak meg.
"Szerda reggel elvégezték a szokásos ellenőrzést, és nem találtak hibát (...) Nem feltételezhetjük, hogy a probléma a kábellel lett volna. A vizsgálat fogja megállapítani az okot"
- mondta Pedro Bogas, a Carris vezérigazgatója. Elmondta, hogy a siklóvasút karbantartását 2007 óta alvállalkozók végzik, akkreditált és szakosodott technikusok.
Nincs magyar áldozata vagy sérültje a lisszaboni siklóvasút-balesetnek16-ra nőtt a lisszaboni siklóvasút-baleset halálos áldozatainak száma