„Nem alakult ki ágyipoloska-fertőzés, intézményünk azonban fokozottan védekezik a megjelenésük ellen. Fontos tudni, hogy az ágyipoloska a betegforgalom cserélődése miatt, bármilyen közösségi térben előfordulhat” – közölte a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a Telex megkeresésére.
A portál azt követően kereste meg az intézményt, hogy egy olvasója arról számolt be, a fehérvári kórház több osztályán is elszaporodtak az ágyi poloskák. Az intézmény a válaszban megerősítette, valóban előfordult ágyi poloska a kórház területén, ami után megtették a szükséges intézkedéseket. Azt írta, „a Pszichiátriai Osztály női zárt részlegén júliusban és augusztusban észleltek munkatársaink egy-egy rovart, amelyet begyűjtöttek és a kórtermek fertőtlenítését rendelték el. A Sürgősségi Betegellátó Osztályon augusztusban véltek ágyi poloskának egy rovart, de a rovarirtást végző szakember egyértelműen nem tudta azonosítani ágyi poloskának, ettől függetlenül a helyiségekben ismételt fertőtlenítést végeztünk. A Belgyógyászati Osztályokon ágyi poloska megjelenése nem fordult elő.”