A rendőrség szerint két éve nagy összegű adócsalást állapítottak meg a balassagyarmati futballklubnál, de aztán minden ment tovább egészen az elnökváltásig, amikor az új vezető feljelentést tett a hiányzó pénzek miatt – írja a 24.hu.
– Amikor felkértek klubelnöknek, sok mindenről beszélgettünk, de arra senki sem figyelmeztetett, hogy óriási összegek hiányoznak a kasszából – mondta a portálnak Pécsi Róbert, aki egy évvel ezelőtt vállalta el a balassagyarmati felnőtt labdarúgócsapat vezetését. Az világos volt számára, hogy a feladat nem lesz egyszerű, azt viszont csak néhány héttel később tudta meg, miután megkapta a könyvelőtől a főkönyvi kivonatot, hogy a házipénztár egyenlege 54,5 millió forintos mínuszban van.
A 24.hu felidézi, a Balassagyarmati Városi Sportegyesület (BVSE) korábban sem mindig állt biztos lábakon, 2023-ban a város fideszes polgármestere jelentette be, hogy a csapat a finanszírozási gondok miatt visszalép az NB III-as bajnokságban való szerepléstől. Csach Gábor azzal magyarázta a döntést, hogy az elszabadult energiaárak és a várható recesszió miatt a támogató gazdasági társaságok takarékoskodásba kezdtek.
Azóta pedig kiderült, olyan pénzek is eltűntek, amelyek valamilyen támogatás formájában már beérkeztek az egyesülethez.
Pécsi Róbert novemberben levelet írt az egyesület korábbi elnökének, és felszólította, hogy tegyen eleget az elszámolási kötelezettségének, különben kénytelen büntetőfeljelentést tenni. Az előd, Csuka Gábor rövid kézírásos választ küldött, melyben közölte: fogalma sincs az egyesület gazdasági helyzetéről, végig csak tiszteletbeli elnökként töltötte be a posztot, a klubot érintő döntéseket nem ő hozta, ezért elszámolni sem tud. Azt írta,
a tényleges irányítást Barna János elnökhelyettes látta el.
Barna régi Fidesz-káder Nógrádban, szerteágazó kapcsolatrendszerével közismert figura a helyi közéletben, hosszú ideje a vármegyei közgyűlés alelnöke.
A 444 összefoglalója szerint a portál cikkéből kiderül, hogy az ügyben a rendőrség is vizsgálódni kezdett, majd a vizsgálatot áthelyezték az adóhatósághoz. A rendőrség a záró határozatában arra jutott, hogy a BVSE bevételeiben nagy részét a tao-támogatások tették ki, amiket a beérkezés után kivettek az egyesület bankszámlájáról, és készpénzként könyvelték el a házipénztárban. Arról viszont nincs semmilyen bizonylat, hogy ezt a pénzt sportfejlesztési célokra használták volna fel.
A NAV adóellenőrzése arra is fényt derített, hogy 38,5 millió forint értékben jogosulatlanul igényeltek vissza áfát is, amivel vagyoni kárt okoztak a költségvetésnek. Pécsi Róbert korábban egyáltalán nem hallott arról, hogy a NAV adóügyi vizsgálatot folytatott az egyesületnél, és állítása szerint annak sincs nyoma, hogy a súlyos megállapításokkal zárult ellenőrzésnek következménye lett volna felelősökre nézve. „Még nullás igazolást is kaptunk” – mondta a klubelnök.
A lenullázott bankszámlák és az üres kassza miatt a csapat napi működése is ellehetetlenült, ezért a klubelnök februárban a hatóságokhoz fordult, júliusban pedig bejelentette, hogy a Balassagyarmati VSE a megyei bajnokságból is visszalép, és egyáltalán nem indít csapatot az őszi szezonban.