Komoly károkat okozott vasárnap egy villámárvíz Mogyoródon – közölte a község polgármestere a Facebookon.
Trabalka Szilvia bejegyzése szerint
az első felmérések alapján a legnagyobb kár a posta (Fóti út) és a Gödöllői úti COOP közötti főútszakaszon keletkezett, ahol a patakpartfalsuvadás nyomán beszakadt az út, valamint több helyen beomlott az árok is.
a mellékutcákat több helyen elmosta a víz.
A HÉV zavartalanul közlekedik, és az első információk alapján az intézményekben a tanév ma elindul. Áram- és vízhiányról szóló információ nem érkezett.
A polgármester bejegyzésében kiemelte, hogy a károk felszámolása azonnal megkezdődött a közműszolgáltatók, a polgárőrök, a helyi és környékbeli önkéntes tűzoltó egyesületek, a katasztrófavédelem, a Magyar Közút, a Nonprofit Kft, valamint civil önkéntesek segítségével. A munkálatok éjszakába nyúlóan tartottak és hétfőn is folytatódnak.
„Mindenkitől türelmet és együttműködést kérünk. Nem egynapos munka lesz a helyreállítás” – hangsúlyozta Trabalka Szilvia.
Nyolcvan alkalommal kellett vonulniuk Budapesten a tűzoltóknak a vihar miatt Frontendszer vágja ketté Magyarországot, Budapesten és környékén utcák kerültek víz alá a szombat délutáni vihar miatt