Dorogon folytatódott a Tisza Párt vezetőjének országjáró körútja, ahol nemcsak támogatói, hanem a Mi Hazánk Mozgalom elnöke is megjelent – írja a 24.hu.
Toroczkai László megpróbált szóba állni Magyar Péterrel, aki azonnal a rendőrökhöz fordult, kérve, hogy távolítsák el a rendzavarókat. A Mi Hazánk elnöke többször hangsúlyozta, hogy nem tud reagálni Magyar Péter rágalmaira. A Tisza Párt vezetője erre azt mondta, amennyiben Toroczkai László valóban ellenzéki pártot irányítana, akkor a székesfehérvári kórháznál lenne.
Egy székesfehérvári kollégiumban is kimutatták azt a baktériumot, amely a városi kórházban van jelenA helyszínen Toroczkai László egy dossziét nyújtott át Magyar Péternek, majd arról érdeklődött, feltehet-e kérdéseket. A Tisza Párt elnöke jelezte, hogy csak civilek tehetnek fel kérdéseket, és hozzátette: „Köszönjük, hogy a nyaraló Orbán Viktor elküldte a segédcsapatokat.”
Toroczkai László továbbra is azt hangoztatta, hogy Magyar Péter ne vádolja őt alaptalanul, és azt állította, hogy Orbán Viktorral is vitázik, de ezt a parlamentben teszi meg. Arról is beszélt, hogy a jövő héten egy egész Orbán-kormányt megrengető ügyet fognak felderíteni. a Mi Hazánk Mozgalom elnöke ezután elkezdett rendőrökkel beszélgetni, miközben Magyar Péter azt hangoztatta, hogy a szélsőjobboldali politikus a Hír TV-t, a TV2-t és az M1-et is Dorogra rendelte. Magyar Péter – aki előre szólt egy mihazánkos provokáció eshetőségéről – kitartóan kérte a rendőröktől, hogy vezessék ki Toroczkai-féle társaságot, a rendőrök azonban nem voltak hajlandóak erre.
Magyar Péter szerint a Mi Hazánk Mozgalom provokációra készül a Tisza Párt rendezvényein