„Új ukrán törvényjavaslat: akár 8 év börtön jár ha nem állsz be az LMBTQ lobbi mögé. Vajon ezt már az uniós csatlakozásért cserében teszik?” - eképp riogatott a múlt héten Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, az FTC elnöke, és a Kubatov-lista névadója.
„Ahová Brüsszel beteszi a lábát… avagy: egy háborúban nyilvánvaló, hogy ez a legfontosabb…” - írta még hozzá a bejegyzésben. Az állítást igazolandó, a politikus a Mandiner című kormánypárti propagandalap leaddel együtt három rövid bekezdést kitevő írását linkelte, amelynek címe a következő: „LMBTQ-törvény borzolja a kedélyeket Ukrajnában: Zelenszkijék szembeszállnak az egyházakkal”. Azonban már a cikkből is kiderül, hogy annyiról van szó, hogy a benyújtott törvénytervezet értelmében akár 8 év börtönbüntetés is kiszabható a szexuális irányultság vagy a nemi identitás intoleranciájából fakadó bűncselekményekre, illetve az erőszakra való nyilvános buzdításért.
A 444 szerint a törvényjavaslat mögött álló egyik ukrán képviselő azt mondta róla, hogy a jelenlegi szabályozás az intolerancián alapuló bűncselekményeket többnyire „huliganizmusnak”, illetve más, közigazgatási szabálysértésnek minősíti, így pedig a támadók gyakran megússzák pénzbírsággal, még akkor is, ha közéleti aktivisták elleni követnek el agressziót. Emellett a jelenleg hatályos ukrán büntetőjog csak azokat a bűncselekményeket ismeri el intolerancián alapulónak, amiket faji, nemzetiségi vagy vallási alapon követnek el, ide emelik most be a szexuális irányultság ügyét is.
A lap emlékeztet arra is, hogy amúgy a magyar Büntető Törvénykönyv 216. §-a szerint a közösség tagja elleni erőszak súlyosabb esetben pont ugyancsak 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, a btk.-t pedig 2012-ben még Kubatov Gábor is megszavazta.