Armin Meiwest a rotenburgi kannibálnak nevezte el a német sajtó, mert internetes ismerősét megölte, feldarabolta és egyes testrészeit megette. A kasseli bíróság és a frankfurti ügyészség a múlt héten közös közleményben jelentette be, hogy a jelenleg 63 éves férfi és ügyvédje ismét kérték a gyilkos feltételes szabadlábra helyezését. A kasseli bíróság várhatóan decemberben dönt a kérelemről, addig szakértői véleményeket kér be és pszichológiai vizsgálatnak vetik alá Meiwest. A frankfurti ügyészség álláspontja nem változott, a korábbi szabadlábra helyezési beadványokhoz hasonlóan ezúttal is a kérelem elutasítását indítványozta a bíróságnál.
Meiwes és ügyvédje 2017 novemberében adtak be először kérelmet a feltételes szabadlábra helyezésre, azzal az indoklással, hogy a férfi már nem jelent veszélyt a társadalomra, megbánta tettét. A bíróság az elutasítást azzal indokolta, hogy Meiwes nem vett részt semmilyen rehabilitációs programban, ami feltétele lett volna annak, hogy érdemben megvizsgálják a kérést.
Meiwesék azzal érveltek, hogy ezt a lehetőséget nem kínálták fel a gyilkosnak. 2020 augusztusában Meiwes ismét kérte feltételes szabadlábra helyezését, miután részt vett egy társadalmi visszailleszkedést előkészítő programban. A bíróság úgy ítélte meg, hogy Meiwes eredményei alapján nincs garancia arra, hogy a börtön falain kívül képes lenne a társadalmi normáknak megfelelő életet élni.
„Meiwes semmilyen veszélyt nem jelent a társadalomra, nekem nem okozna problémát, ha ő lenne a közvetlen szomszédom a lakhelyemen – jelentette ki 2020-ban az elutasító határozat nyilvánosságra kerülése után Frank Füglein, a gyilkos ügyvédje. - Meiwes egy intelligens, tanult ember, aki tökéletesen látja és érti a világban zajló események közötti összefüggéseket. Egy nagyon kellemes beszélgetőpartner. A kasseli bíróság semmit sem tett azért, hogy védencem megkapja az esélyt a visszailleszkedésere a társadalomba, ezért megtesszük a szükséges jogi lépéseket.”
Meiwest 2002-ben tartóztatták le, a jogerős ítéletig négy év telt el, a német közvélemény óriási érdeklődéssel kísérte nyomon az eljárást.
A számítógépek javításából élő férfi az interneten ismerkedett meg Bernd Brandesszel, akivel nagyon jó barátságot alakított ki, közös érdeklődési körük volt a bennszülött törzsek élete és különös szokásai, amiről sokat beszélgettek, eleinte csak írásban, később személyesen is.
Meiwes az egyik személyes találkozás alkalmával megölte és feldarabolta internetes ismerősét, majd evett az áldozat testrészeiből. Kihallgatásán azt mondta, hogy tette elkövetése előtt megbeszélte a másik férfival, hogy mire készül. Közösen hozták meg a döntést, hogy a valóságban kipróbálják, amiről sokat beszélgettek. A boncolás során az derült ki, hogy az elhunyt férfi nem tanúsított ellenállást, amikor Meiwes végzett vele. Ezt is figyelembe véve a kasseli bíróság első fokon nem gyilkosságért, hanem emberölésért ítélte nyolc éves börtönbüntetésre Meiwest. A vádlott elfogadta az ítéletet, az ügyész súlyosbításért fellebbezett, kérte a cselekmény átminősítését gyilkosságra és a tett kegyetlenségére hivatkozva életfogytig tartó szabadságvetés kiszabását indítványozta.
A másodfokon eljáró frankfurti bíróság 2006-ban jogerősen gyilkosságra és az elhunyt jogainak megsértésére változtatta a minősítést, a büntetési tételt pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre módosította.
Meiwes és ügyvédje az ítélet alkotmányossági felülvizsgálatát kérte azzal az indoklással, hogy az áldozat tudtával és beleegyezésével történtek az események. A kérelmet elutasították, mert nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy az áldozat valóban beleegyezett abba, ami vele történt.
Rehabilitáció és reszocializáció
Minél több időt tölt valaki a börtönben, annál nehezebb visszailleszkednie a társadalomba. Popper Péter, 2010-ben elhunyt szakpszichológus szerint a fogvatartottak szabadlábra helyezését két lépcsőben kell előkészíteni. Először a rehablitációra van szükség, ekkor kerül az elítélt abba az állapotba, amiben az elfogásakor volt. Ezt követi a reszocializáció, amikor előkészítik a bűnelkövetők visszatérését a társadalomba. Az első résznek teljes egészében a börtön falain belül kell megvalósulni. A reintegráció egy sokkal hosszabb, összetettebb feladat, aminek sikeres megvalósításához szükség van orvosok, pszichológusok, szociológusok segítségére is.