gyász;Mazsihisz;Tatár György;

Meghalt Tatár György

A filozófus, egyetemi tanár augusztus 17-én ünnepelte volna a 78. születésnapját.

Hosszú betegség után tegnap este elhunyt Tatár György filozófus, egyetemi tanár, aki pár nap múlva, augusztus 17-én ünnepelte volna a 78. születésnapját – írja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

Tatár György a zsidó hagyomány és filozófia mesteri tolmácsolója volt, hiszen filozófiai munkásságának középpontjában a vallás, a történelem és a politika bonyolult kapcsolata áll. Különös érzékenységgel fordult a zsidó-keresztény párbeszéd, a bibliai szövegek értelmezése és a zsidó misztika, a kabbala felé. Művei nem csupán elméleti fejtegetések, hanem mélyen személyes hangvételű, esszéisztikus írások is, amelyekben a filozófiai precizitás irodalmi igénnyel párosul” – idézi fel a Mazsihisz. Hozzáteszi, Tatár György oktatói tevékenysége során generációkkal ismertette meg a zsidó gondolkodás alapvető forrásait és dilemmáit. Az ELTE-n tartott előadásai ma már az interneten is széles körben elérhetők, s ma is népszerűek, mert a hallgatók nem csupán száraz akadémiai tudást kaptak, hanem olyan filozófiai gondolkodásmódot ismerhettek meg, amely a szövegek tiszteletén és a mélyebb jelentésrétegek feltárásán alapul.

Bár a zsidó filozófia központi helyet foglal el munkásságában, Tatár György érdeklődése kiterjedt Friedrich Nietzsche filozófiájára. Emellett behatóan foglalkozott a Biblia-kutatás és a bibliafordítások történetével is, rávilágítva a szövegek értelmezésének nehézségeire és felelősségére.

A Mazsihisz kiemeli, „a magyar tudományos élet a kortárs filozófia megkerülhetetlen alakját vesztette el, de a művei velünk maradnak, és továbbra is arra ösztönöznek minket, hogy az ősi szellemi hagyományokról ma érvényes gondolatokat fogalmazzunk meg”.

„A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni” – szögezi le a dokumentum, amelyet a magyar kormány nem támogatott. Orbán Viktor már közzé is tette az indokait.