Korlátozó végzést kaptunk a rendőrségtől a holnapi Karácsony Gergely melletti kiállásra. Anno az igazságügyi miniszter a Pride-ot a lóversenypályára küldte volna, minket most egy kutyafuttatónyi területre, a Budakeszi útra küldenek – közölte egy csütörtök esti videóban a Párbeszéd–Zöldek országgyűlési képviselője.
Jámbor András tájékoztatása szerint a rendezvényt eredetileg Budapest II. kerületébe, a Labanc utcába tervezték, és korábban egyeztettek is a rendőrséggel a demonstráció részleteiről. A most megkapott végzés azonban már nem engedélyezi a gyülekezést az eredeti helyszínen. A hatóságok helyette a Budakeszi úton egy körülbelül 250 négyzetméteres területet jelöltek ki. Jámbor András ezt túl szűkösnek tartja, és úgy véli, a rendőrség nehézség nélkül biztosíthatta volna az eredeti helyszínt.
Jámbor András közös kiállásra hívja a budapestieket a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai központja eléPénteken hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Budapest Pride megszervezése miattA képviselő szerint a döntés akadályozhatja a résztvevőket abban, hogy a tervezett módon fejezzék ki támogatásukat Karácsony Gergely mellett. Elmondása szerint az eseményt mindenképpen megtartják, és arra kérik a résztvevőket, hogy a kijelölt területen, a Budakeszi úton gyűljenek össze. Reményét fejezte ki, hogy a hatóság a helyszínen rugalmasabb lesz, és lehetővé teszi a kijelölt szakasz határainak átlépését is.
Karácsony Gergelyt péntek délelőttre idézték be gyanúsítotti kihallgatásra a Budapest Pride megszervezésével összefüggésben.