Nőgyűlölő, nőverő, kábítószeres figura a Fidesz új arca. Ez a jobboldali morális fölény? - tette fel a költői kérdést Magyar Péter a Facebookon, megosztva Orbán Viktor közös fotóját az egykor hungarocell Orbán-fejet rúgdosó, Digitális Polgári Kör-taggá avanzsált rapperrel.
„Orbán Viktor az első digitális polgári körbe azt a Dopemant hívta maga mellé, aki a karrierje során nők és kiskorúak bántalmazását, valamint a kábítószer használatot népszerűsítette” - emlékeztetett a Tisza Párt elnöke.
A téma a mai kormányinfón is előkerült, a rapper munkássága ugyanis hemzseg az egészen döbbenetesen ízléstelen dalszövegektől. A strici visszatér című számában például egyebek közt kiskorúak „megbaszásáról” értekezik azzal a megállapítással, hogy „ha vérzik a ribanc, akkor baszni is tud”. A magát családbarátnak tartó kormánypárt rappere Bűnöző című számában pedig egyebek közt így fogalmaz:
„Kegyetlen módon pofán baszom őket
Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket”
Ugyanebben a dalban egyébként kokainozásról és a speed legalizálásáról is elmélkedik. Mindez persze csak néhány példa, a fideszes rapper diszkográfiája tele van hasonlóan obszcén dalszövegekkel.
„Makovecz Imrétől sikerült Orbán Viktornak eljutni a gödör legaljára. Ez a hivatalos viszonya a nőkkel Orbán Viktornak? Vagy van még ennél is lejjebb?” - tette fel a kérdést bejegyzésében Magyar Péter.
Dopeman, Schmidt Mária, Rákay Philip – Már meg is alakult az első Digitális Polgári Kör Vitályos Eszter nem ismeri Dopemannek a strici visszatér című dalát, de várja a bántalmazott nőketGulyás Gergely nem látta azt a képet, amelyen Orbán Viktor Dopemannel feszít a KarmelitábanA Meta megszünteti a politikai hirdetéseket a Facebookon, de a Majka és Azahriah ellensúlyaként használt Dopemannel súlyosbítva jönnek már az Orbán-féle Digitális Polgári Körök