„Személyes okokra” hivatkozva benyújtotta lemondását Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszternek Thomas Oberreiter, Ausztria EU-s nagykövete, miután nevét diplomáciai eredményei helyett inkább egy "szexuálisan explicit" bloggal kapcsolatban kezdték el emlegetni a nyilvánosságban. A lemondást a Politico szerint a tárcavezető el is fogadta.
A különféle erotikus fantáziákat tartalmazó, szexizmusa mellett nem egy esetben durván becsmérlő írásokat szerepeltető blog azt követően lett felettébb érdekes a publikumnak, hogy - mint azt a Der Standard jelzi - kiderült, a helymeghatározások segítségével egyes blogbejegyzéseket az osztrák külügyminisztérium épületébe vezettek vissza, azaz a szexblog egyes tartalmait itt élesítették, ráadásul az is kiderült, hogy tették mindezt hétköznapokon, a normál munkaidő alatt.
Állítólag korábban is keringtek pletykák egy ilyen, magas rangú tisztviselő által vezetett blogról és különféle intim fotókról, személyeket azonban nem tudtak azonosítani ezzel kapcsolatban. Perpillanat a szerző személye sem állapítható meg egyértelműen, ennek ellenére a pletykák értelemszerűen károsították Thomas Oberreiter hírnevét, és így közvetve Ausztria képviseletét is. Ráadásul az ilyen esetek biztonsági kockázatot is jelentenek, mivel az érintettek sebezhetővé válnak például külföldi hírszerző szolgálatok zsarolásaival szemben, s a Der Standard szerint Oberreiter egyebek közt ezért is adta be a lemondását inkább. Azt azonban tagadta, hogy konkrétan ő állna a szexblog mögött.
A Politiconak nyilatkozva az osztrák kormány szóvivője azt közölte, hogy „miután Meinl-Reisinger szövetségi miniszter szombaton tudomást szerzett a vádakról, a külügyminisztérium azonnal kivizsgálta az ügyet”, majd a tárcavezető elfogadta a lemondást. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez „nem tekinthető a vádak megerősítésének”.
Thomas Oberreiter egyébként alapvetően karrierdiplomataként működött, több mint 30 éve dolgozik az osztrák külügyminisztériumban és számos kulcsfontosságú pozíciót töltött be, többek között a konzervatív Osztrák Néppárt külügyminisztere, Alexander Schallenberg kabinetfőnökeként.