Orbán-kormány;Népszava;nyugdíjasok;Demokratikus Koalíció;utalvány;

Gy. Németh Erzsébet - Korábbi felvétel

A postás csak egyszer csenget a 30 ezer forintos utalvánnyal

A Népszava cikke nyomán a Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy az Orbán-kormány az idős embereken akar spórolni. 

Mindössze egyszer próbálja meg kézbesíteni a postás a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat. Ha ekkor a címzett épp nem tartózkodik otthon, a posta még egyszer már nem hozza ki a küldeményt – de a postahivatalban sem vehetik fel a nyugdíjasok, hanem az egyszeri sikertelen kézbesítés után Magyar Államkincstárhoz kell fordulniuk. Az Orbán-kormány ezt korábban  ugyan tagadta, a Magyar Közlönyben most megjelent jogszabály azonban pontosan ezt írja elő – hívja fel a figyelmet a Népszava cikkére lapunk nevének említése nélkül a Demokratikus Koalíció.

Szerdán írtuk meg, hogy miközben alig egy hónapja még hamisnak és félrevezetőnek minősítette az Orbán-kormány azt az információt, hogy a Magyar Államkincstárhoz kell fordulniuk azoknak, akik nem tudták személyesen átvenni a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványukat, a hivatalos eljárásrend mégis ez lett. A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent jogszabály egyértelműen cáfolja a a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményét.

Csütörtökön kiadott közleménye szerint a DK felháborítónak tartja, hogy az Orbán-kormány ismét hazugsággal és cinizmussal próbálja elfedni, hogy idősek tízezrei maradhatnak ki a nekik járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványból. Aki ugyanis nem tartózkodik otthon a kézbesítéskor, csak akkor juthat hozzá a támogatáshoz, ha időben észreveszi az információt a kincstár honlapján, és külön kérelmezi a megismételt postázást. Ez pedig sok idős ember számára gyakorlatilag lehetetlen.

Az ellenzéki párt szerint ez nem egyszerűen hiba, hanem az állam így akar tudatosan spórolni tudatosan az idősek rovására. Ahelyett, hogy segítenének, szándékosan teszik bonyolulttá a rendszer működését, abban bízva, hogy így majd kevesebben élnek a lehetőséggel. Ehhez képest a DK közleményében áll, a párt abban hisz, hogy a kormány feladata méltó megélhetést biztosítani a nyugdíjasoknak: ez a baloldal programja, ezt támogatja több mint félmillió baloldali szavazó, akik soha nem szavaznának jobboldali pártokra, se a Fideszre, se a Tiszára – hangzik a Gy. Németh Erzsébet DK-alelnök által aláírt közlemény. 

A Tisza Párt EP-képviselője szerint a koronavírus-járvány legsúlyosabb éveiben nyolcmilliárd forint közpénz került az egészségügyi államtitkár sógorának a cégéhez. Takács Péter szerint Kulja András hazudik, az álhír terjesztőivel szemben jogi lépéseket helyezett kilátásba.