tűzijáték;augusztus 20.;Balásy Gyula;

14,5 milliárd forintot költhetnek el idén az augusztus 20-i rendezvényekre

A Szent István Napi programsorozat lebonyolításáért a Balásy Gyula-féle Lounge Event Kft. felel, a rendezvényekre 10,9, a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot költhetnek. 

A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal felöltötte a közbeszerzési értesítőbe a 2025. második negyedévi eredménytájékoztatóját, amelyből kiderül, hogy a korábbi keretmegállapodás terhére lebonyolított különböző állami szervezetek rendezvényei milyen költségekkel járnak – írja az Átlátszó.

E szerint az augusztus 20-i ünnepségre idén 10,9 milliárd forintot kapott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség, a feladatokkal pedig a keretmegállapodás nyertesét, a Balásy Gyula-féle Lounge Event Kft.-t bízta meg. A megbízás a 2025. évi Szent István Napi programsorozatra vonatkozik.

Mint írja a lap, a feladatok között szerepel többek között színpad építése, dekorációs munka, éttermi és felszolgálási szolgáltatások, közvélemény-kutatási szolgáltatások, hirdetési és marketingszolgáltatások, rádióval és televízióval kapcsolatos szolgáltatások.

Noha a felsorolásban pirotechnikai szolgáltatások is szerepelnek, az mfor.hu által májusban megszerzett dokumentumok alapján az augusztus 20-i tűzijátékra külön szerződést kötöttek bruttó 3,6 milliárd forint értékben. Így volt ez tavaly is, akkor 12,5 milliárdot adtak a rendezvényre és külön 2,4 milliárdot a tűzijátékra. Ezek alapján az Átlátszó szerint idén 14,5 milliárd forint lehet a rendezvény végösszege.

Az önkormányzat szerint építési baleset történt, senki sem sérült meg, de az érintett utcaszakaszokat lezárják.