Amikor 2023 decemberében Donald Tusk hivatalba lépett, komoly várakozásokkal tekintettek kormányzása elé, s nem csak a lengyelek, hanem Európa is. S valóban, első beszédeiben máris leszögezte, hogy hazája szakítani kíván a Jaroslaw Kaczynski által fémjelzett érával, és Európa vezető erejévé akar válni. Az Európai Bizottság segített is az új kormányzatnak azzal, hogy feloldotta a befagyasztott uniós támogatásokat.
Bő másfél év telt el a koalíciós kormány munkájából, ám Tusk most nagyobb nyomás alatt áll, mint valaha. A közvélemény-kutatások szerint az Egyesült Jobboldal szerezné meg a legtöbb mandátumot egy esetleges választás során, az a formáció, amelynek Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) a vezető ereje. Egy sor oka van annak, hogy a Tusk-éra miért nem volt diadalmenet. Nagy szerepet játszott ebben a leköszönő Andrzej Duda elnök, valamint a PiS által uralt alkotmánybíróság, amely ott tett keresztbe a kormánynak, ahol csak lehetett. Sokszor a kormányon belül sem volt meg az összhang, a koalíciós partnerek torzsalkodásaival a választók idegeire mentek. A kormány számára döntő csapást jelentett a koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski veresége a lengyel elnökválasztáson a nacionalista Karol Nawrockival szemben, aki jövő héten lép hivatalba.
Tusk most előre próbál menekülni, jelentősen átalakította az új kormányt. A kabinet struktúráját is alapjaiban változtatta meg, egyesítik például a pénzügyi és a gazdasági tárcát. Ami azonban ennél fontosabb: Tusk menesztette Adam Bodnar igazságügyi minisztert, aki sokszor elveszett a paragrafusok útvesztőjében és túl megengedően lépett fel a PiS jogsértéseivel szemben.
Tusk az utóbbi időben egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, hosszú ideje nem adott interjút a médiában. Most azonban már valamit lépnie kellett azért, hogy azt a látszatot keltse: ura a helyzetnek. Ezzel azt is jelezni kívánta, hogy nem Nawrocki, hanem ő irányítja az ország ügyeit. A kormányfőnek azonban ugyanolyan nehéz dolga lesz, mint eddig, hiszen jövő héten Nawrocki veszi át Duda szerepét, az ő dolga lesz majd a kabinet munkájának szabotálása.