Több ezer sertést loptak el a Fidesz országgyűlési képviselője, Horváth István Bátya községben található telepéről az elmúlt években, miközben a helyszínen lévő biztonsági kamerarendszer nem működött – írja a Blikk.
A lap beszámolója szerint Horváth István úgy nyilatkozott, hogy a lopások 2022-ben kezdődtek, azonban nem világos, miért nem tett senki bejelentést a hatóságoknak egészen 2023 májusáig. A nyomozók a helyszíni szemle során rögzítették a biztonsági hiányosságokat, amelyeket Horváth István is megerősített annak a rendőrnek, aki egy bűnügyi technikussal együtt vizsgálta meg a telepet. A terepbejáráskor Horváth István jelezte, hogy a biztonsági kamerarendszer hosszabb ideje nem üzemel, és erről a munkavállalók is tudtak. Csupán egy kamera működött, amely a fák lombjai mögé került, így csak falevelek látszódtak a felvételeken. A helyszínen lévő rendőr javaslatára a kamerát elforgatták a kapu irányába, amely ezután már figyelemmel tudta kísérni a kaput, de ez csak később történt meg. Az egyenruhás azért tartotta ezt jelentősnek, mert feltételezése szerint az elkövető a főbejáraton keresztül jutott be a telepre.
Horváth István első nyilatkozatában 230 sertés eltűnéséről beszélt, ami körülbelül 10 millió forintos anyagi veszteséget jelentett. Néhány hónappal később azonban már arról számolt be, hogy 2022-ben és 2023-ban összesen több mint ötezer sertést loptak el tőle,
ami összesen mintegy 240 millió forintos veszteséggel járt. A malacok egy részét helyi gazdáktól, köztük Gilián Zoltántól szerezték vissza, aki ezt vitatja, mert szerinte a rendőrök saját sertéseit foglalták le Horváth István cégének. Az üggyel kapcsolatban Gilián Zoltánt később gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrségi iratokból kiderül, hogy 2023 augusztusától 2024. július végéig több ezer eltűnt sertést és több száz hízót elhullottként könyveltek el, erről a telep korábbi vezetője egy januári kihallgatásán tájékoztatta a rendőrséget. Az újszülött malacok eltűnésének időszaka azért is figyelemre méltó, mert Horváth István csak tavaly május elején tett bejelentést a rendőrségen. A telepvezető arról is beszámolt, hogy a lopott állatokat elhullottként tüntették fel, azonban a kihallgatást végző rendőr ezzel kapcsolatban nem tett fel kérdéseket, sem a bejelentés elmaradásáról, sem a lopás körülményeiről.
Az Opten Kft. adatai alapján Horváth István cége 2023-ban és 2024-ben is 3,1 milliárd forintos árbevételt ért el, és az előző évben 311 millió forint adózott eredményt produkált. A vállalkozásnak azonban voltak kevésbé eredményes időszakai is: az Átlátszó korábbi cikke szerint 2021-ben 183 millió forintos veszteséggel zártak, annak ellenére, hogy az előző évben 1,9 milliárd forint európai uniós támogatást kaptak a sertéstelep korszerűsítésére. A politikus 2013-ban miniszteri megbízottként a sertésprogram végrehajtásának felügyeletére is megbízást kapott.