Videó;tiltakozás;Orbán Viktor;zene;Fidesz-kampány;kormorán;Tisza Párt;

Koltay Gergely

A Kormorán zenekar vezetőjének nem tetszik, hogy tiszás videókban hallható az egyik daluk

Koltay Gergely posztja alapján valójában Magyar Péter és pártjának sikere szúrja a szemét. Ő inkább a Fidesznek kampányol, és ebben még Orbán Viktor is drukkol neki.

Felháborodott szombati Facebook-bejegyzésében Koltay Gergely, a Kormorán zenekar vezetője, hogy szerinte a TikTokon Magyar Péter és a Tisza Párt munkatársai vagy szimpatizánsai az Isten ujja megérintett című dalukat sunyi, alattomos módon használják – vette észre a Telex a posztot.  A kormánypártiságáról közismert Koltay hozzátette, a Kormorán hangversenyein ezt a dalt, „szinte himnuszként éneklik határainkon belül és kívül”, és sajnálatosnak tartja, hogy nincs beleszólásuk, ki, mikor és hol használja fel a Kormorán dalokat.

– A továbbiakban a Tisza Párt politikai csatározásaitól elhatárolódunk. Kiállunk a nemzeti kormány elvei, programja és útja mellett! – írta Koltay a zenekar nevében, akinek a posztjára később Orbán Viktor is reagált, és megosztva a zenekar közleményét, hozzáfűzött egy idézetrészt Wass Alberttől: „A kő marad. Hajrá, Kormorán!”

A Telex emlékeztetett egy másik esetre, amikor a Csík zenekar énekesnője, Majorosi Marianna szólalt fel amiatt, hogy a zenekar Quimby-feldolgozása megszólalt a Pride-on az egyik drag queen előadásánál. Orbán Viktort, akkor is támogatásáról biztosította a háborgó énekesnőt. A Quimby is megszólalt az ügyben, a zenekar azt írta, hogy a jelenlegi szabályozás alapján nem szükséges a szerzőktől előzetesen engedélyt kérni ilyen esetekben.

A tisztázatlan körülmények között életét vesztő kárpátaljai férfi ügyével hergelt tovább Ukrajna ellen a miniszterelnök a Harcosok Klubjában.