Ukrajna bekérette Heizer Antalt, Magyarország kijevi nagykövetét – számol be az ukrán külügyminisztérium közleménye alapján az Ukrajinszka Pravda.
A közlemény szerint az ukrán külügyminiszter-helyettes a magyar nagykövettel folytatott találkozóján hangsúlyozta, Kijev számára nyilvánvaló, hogy a Magyarországot vezető politikai erők bele akarják rángatni Ukrajnát a belpolitikai harcokba.
„Mivel Ukrajna soha nem avatkozott be más országok, különösen Magyarország belügyeibe, a magyar kormány ilyen kísérletei aggodalmat keltenek Kijevben”
– olvasható a közleményben.
Majd azzal folytatják, hogy az Orbán-kormány Ukrajnát próbálja ellenségként beállítani. Hozzátették: „Ezek az ügyetlen kísérletek (…) egyszerűen szánalmasak és sértőek, elsősorban a magyar népre nézve, amely ellentétben az elfogult politikusaival, minden lehetséges módon segíti az ukránokat az oroszok legyőzésében, és annak megakadályozásában, hogy az orosz megszállók visszatérjenek a budapesti utcákra.”
„Ostoba, unalmas, kevéssé meggyőző” – ítélte el az új fideszes Magyar–Zelenszkij-plakátokat az ukrán külügyAz Orbán-kormány az elmúlt hónapokban Ukrajna-ellenes kampányba kezdett, és minden hullámhosszon a háborúban álló ország uniós csatlakozásának veszélyeivel riogat. A kormány Voks2025 nevet viselő, úgynevezett véleménynyilvánító szavazásának lezárultát követően pedig az Apáti Bence-féle Nemzeti Ellenállás Mozgalom kezdett a napokban új plakátkampányba.
Ezeken a plakátokon a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij látható, amint egy-egy tojáshéjban ülnek, miközben ukrán zászlót lengetnek a kezükben. „Mint két tojás” – olvasható a plakátokon, amely az ellenzéki pártelnököt „A magyar Zelenszkijnek” nevezi. Az eléggé infantilis kampányra az ukrán külügy is reagált csütörtökön, akkor azt írták, hogy az „ostoba, unalmas és kevéssé meggyőző”.
Ukrajna ombudsmanja szerint az Orbán-kormány politikai manipulációként használja a kisebbségi kérdést